Vaksötétben

- Szervusz Jeremy ! - lépett még közelebb hozzá a tanárnő. 
Jeremy felpillantott rá, de nem szólalt meg. 
Mrs. Jackins a fiú lába alatt lévő apró vércseppeket nézte.
- Megsérültél ? - érdeklődött riadt hangon.
Csak egy karcolás !
- Nem vészes. - rázta meg a fejét Jeremy.
- Nem tetszett a viselkedésed a torna öltözőben. Aggódtam, ezért úgy gondoltam, nem várok az információra, hogy mikor érnek rá a szüleid, inkább azonnal eljövök hozzátok. És ahogy látom, elég nagy a baj...- mondta Mrs. Jackins.
Nem is tudja mekkora...
- Na most nézze meg, ez az őrült kölyök mit művelt magával ! Állítólag öngyilkos akart lenni ! Én nem tudom mi van vele, de egyáltalán nem olyan mint egy korabeli gyerek. Pedig mi mindent megteszünk érte, erre hálából az apja késével akarja szurkálni magát ! Kérem mondja meg, mit csináljunk most ?! - háborgott Mrs. Connels.
- Beszéljünk kint, rendben ?
Mrs. Jackins tapintatosan félre vonta Mrs. Connelst és kivonultak a szobából, de Jeremy minden egyes szavukat jól hallotta és félelem töltötte el a szívét.
- Hogy megtudjuk a bajok gyökerét, részletesen fel kellene tárnunk Jeremy minden apró sérelmét ami vele esett. Én ehhez nem értek, sajnálom..- magyarázta a tanárnő.
- Akkor mi legyen ? Mit javasol ? Most már örökre ilyen marad ? - vágott a szavába türelmetlenül Mrs. Connels.
- Nem akartam Jeremy előtt beszélni, nem szeretném ha tárgynak érezné magát, aki felett ítéletet hoznak. De véleményem szerint szakember segítségére van szükség. 
- Úgy érti egy pszichológus ? - kérdezte Mrs. Connels csodálkozva.
- Igen, gyerek pszichológus. Van egy jó ismerősöm, a család barátja Dr. Arnold White, talán tudna segíteni Jeremyn, feltéve ha ő is akarja...
De nem akarom ! Nem kell orvos ! Nem tud segíteni ! Senki sem tud segíteni !
- Hát persze hogy akarja ! És mi is szeretnénk, hogy jobban legyen ! - mondta gyorsan Mrs. Connels. 
Rövid csend következett és Jeremy az üvegajtón keresztül látta, hogy tanárnője egy noteszt vesz elő a táskájából és valamit nézeget benne. 
- Nos rendben. Még ma felhívom White doktort és beszélek vele. Reggel 8 órától rendel a helyi kórházban. Talán elvihetném oda Jeremyt...- mondta végül.
- Ez nagyszerű...Köszönöm tanárnő. Akkor reggel 8-kor várjuk és nagyon remélem hogy nincs késő és ez az orvos rendbe tudja hozni ezt az őrült gyereket... - hálálkodott Mrs. Connels.
- A fia nem őrült asszonyom ! Ugyanolyan mint ön vagy én, vagy bárki más. Csak most nehéz időszakon megy keresztül...- mondta felháborodottan Mrs. Jackins.
El sem hiszem hogy Mrs. Jackins szerint nem vagyok őrült...Persze lehet hogy nem így gondolja, lehet hogy az egész csak álca, képmutatás...
- Te jó ég, mind azon megyünk át Mrs. Jackins ! Nem rég költöztünk ide Dallasból, elvesztettem az állásomat, aztán most lett egy új munkám, mindeközben a férjem is látástól-vakulásig dolgozik. Nekem nem mondja mi az hogy nehézség, mert jól tudom ! És sajnálom, de nem értem a fiamat ! - Mrs. Connels legalább annyira felháborodott, mint az előbb a tanárnő. Ismét csak zavart csend volt pár másodpercig, majd nyílt a szoba ajtaja és Jeremy szeme előtt megjelent anyja és Mrs. Jackins. Anyján harag, Mrs. Jackins arcán pedig segítő szándék látszott.
- Jeremy, van kedved beszélgetni a problémáidról, gondolataidról, vagy bármiről egy nagyon kedves ismerősömmel ? - érdeklődött szelíden Mrs. Jackins.
Nincs ! De nem tehetek mást, anya úgyis kényszerít rá. Meg akar törni engem !
Jeremy kelletlenül bólintott.

- Akkor holnap nem mész iskolába, reggel 8-ra érted jövök és elmegyünk hozzá. Jó lesz így ? - Mrs. Jackins táskájába süllyesztette noteszát.
- Igen. - sóhajtott nagyot Jeremy és ettől a bejelentéstől kicsit jobban érezte magát, holnap nem kell látnia Clarkot és a többi osztály társát, ez örömmel töltötte el, de persze nem mutatta. Semmit sem mutatott, csak állt földre szegezett szemekkel és nézte a padlóra száradt vércseppeket.
- Akkor én megyek is. Holnap reggel 8 órakor itt leszek. - ígérte a nő és az ajtó irányába indult. 
- Mit mondasz a tanárnőnek Jeremy ? - mordult a fiúra az anyja. A szemeivel akár ölni is tudott volna. Látszott rajta, hogy iszonyatos indulatok vannak benne.
Amit hallani akarsz anya...
- Köszönöm szépen Mrs. Jackins...- nyögte ki fátyolos hangon Jeremy.
- Ugyan, ezért nem jár köszönet ! Viszlát Jeremy ! - jött zavarba Mrs. Jackins és gyorsan elhagyta a szobát.
Jeremy anyja segítőkészen utána eredt.
- Várjon, ki kísérem ! - ajánlotta.
- Köszönöm nem szükséges Mrs. Connels, ki találok magam is. Viszont látásra ! - hárította el az ajánlatot Mrs. Jackins és az ajtó már csukódott is mögötte. Jeremy az ablakhoz lépve látta, ahogy végig megy a kissé elhanyagolt udvaron, majd behúzza maga mögött a kert kaput és eltűnik az utcán. 
Jeremy elrakta a búcsúlevelet amit írt, majd össze szedte magát és a fürdőszobába ment. A tükörben megpillantotta magát és elszörnyedt. Ijesztően nézett ki. Mint aki legalább két napja nem aludt, a haja ziláltan és izzadtan lógott szemeibe, vérfoltos arca az izgalomtól volt tűzvörös. 
Mindent elrontottam !
Leült a kád szélére és elgondolkodott, talán ha mindent jól csinál és ha anyja a tanárnővel öt perccel később jön, talán már nem kellene magyarázkodnia, talán már nem lenne itt, ezen a világon...Talán...
Öt perc is mennyit számít...
A lábára nézett, erősen sajgott, a sebből még most is szivárgott a vér, igaz már nem annyira. Jeremy végig húzta ujját a seb szélén és elszégyellte magát.
Te hülye kis patkány, még meghalni sem tudsz !
A vízcsaphoz hajolt és egy kevés vízzel megmosta véres arcát, kezét, majd rezignáltan figyelte, ahogy a csapban eltűnnek a vörös vércseppek. Ekkor csapódott az ajtó és lépéseket hallott egyre közeledni.
- Jeremy, hol vagy ? - kérdezte anyja furcsán, rekedtes hangon. 
A fiú gyomra össze ugrott, volt valami félelmetes anyja hangjában. Nem akart vele beszélni, nem akart a szemébe nézni. 
- Jeremy válaszolj ! - hallotta ismét anyja hangját. Gyorsan megtörölte vizes kezét.
- Itt vagyok a fürdőszobában ! - mondta halkan, majd lenyomta a kilincset.