Segíts rajtam, öngyilkosság !

Szinte villámként vágódott be a ház ajtaján. Ott aztán megtorpant és hallgatózott, de csak feszült csend vibrált a levegőben és nem hallott neszezést. Letette a táskáját és egyenesen apja dolgozó szobájába igyekezett, mikor belépett feloltotta a villanyt, mert az elhúzott függönyök miatt állandó félhomály volt a helyiségben. A barna íróasztalhoz lépett és egy nagy sóhaj keretében, remegő kezekkel nyúlt ahhoz a fiókhoz, ahol legutóbb a pisztolyt találta. 
Rajta te szerencsétlen, húzd ki a fiókot !Ám csalódnia kellett, a fiók zárva volt és sehol nem látta a kulcsot. Szemei többször végig futottak az íróasztalon, de hiába. Pánik lett úrrá rajta. És reménytelenség. Egy darabig tanácstalanul állt ott, majd hirtelen mozdulattal kihúzta az egyik felsőbb fiókot. Maga sem tudta mit keres, csak türelmetlenül túrta át a fiók tartalmát. Sok mindent talált, iratokat, golyós tollakat, poros fényképezőgépet, egy fotót ami őt és anyját ábrázolta, öngyújtót, lejárt számlákat. A fiók legalján egy szürke doboz volt, Jeremy figyelmét rögtön megragadta. Nem találgatott mi lehet benne, kiemelte a dobozt és az asztal tetejére helyezte, majd felnyitotta a fedelét. Legnagyobb megrökönyödésére egy nagyobb méretű, éles kés feküdt a karton dobozban. Jeremy ámulattal nézte, ahogy a lámpa fénye táncol az éles pengén.
Mindennek eljön az ideje !Jeremy jól emlékezett a nem rég kimondott szavaira az erdő sűrűjében. Igen, most talán eljött az ő ideje is. Most talán majd figyelni fognak rá, mert eddig mindenki átnézett felette, vagy csak gúnyolódott rajta. Mindig csak rajta...
Minden embernek van feladata, szerepe a világon, kivéve őt. Vele senki sem számol, őt senki nem nézi semmibe.
Jeremy elkeseredetten nyújtotta ki kezét az éles szerszám felé. Megmarkolta a szürkés színű nyelet és felemelte a kést. Nem számított rá hogy ilyen nehéz, a hirtelen súlytól megbicsaklott a keze és majdnem elejtette a kést. Mikor végre biztosabban tartotta, elgondolkodva emelte közelebb a szemeihez.
De hiszen ez nagyon éles...Nem baj, nem érdekel ha fáj is. Oda át biztos nyugalom van...Jeremy keserűen elmosolyodott és csak nézegette a kést. Aztán eszébe jutott még valami. 
Búcsúlevél ! Senki sem megy el búcsúlevél nélkül...
Letette a kést az asztalra és egy ott lévő cetlire felvésett pár kusza sort.
Anya, apa ! Bármilyen rossz is voltam, mindig szerettelek benneteket ! Ne vessetek meg azért amit most tettem, de ez az utolsó esélyem hogy elmeneküljek ez elől a pokol elől, amit úgy hívnak hogy élet. Tudom, hogy sok bánatot okoztam, furcsa voltam és mindig hallgatag, érthetetlenül viselkedtem és biztos szégyent hoztam rátok. Talán jobb lesz nektek nélkülem. Jeremy Austin Connels.A levelet az asztalon hagyta, majd ismét magához vette a kést és az ablakhoz sétált. Kicsit félre húzta a nehéz sötétítő függönyt és kinézett a fáradt, délutáni tájra. Kint már narancsos pirosas fényben úszott minden. Érezte milyen gyorsan ver a szíve, ajka felett nedves a bőre és hogy verejték cseppek gördülnek le a homlokáról. 
Ezt akartam, akkor mégis miért félek ?!
Felemelte a kést, de gyenge karja nem bírta el a súlyos fegyvert, ami ujjai közül gyorsan esett ki egyenesen a földre. Hatalmas csattanást hallott, a penge hangja elviselhetetlenül süvített végig a dolgozó szobán és az egész házon. Jeremy megrémült. Az erős zaj kizökkentette amúgy is ingatag lelki egyensúlyából. Hirtelen ráébredt a valóságra. Mi lesz ha szülei hamarosan haza érkeznek és észreveszik őt a késsel ?!
A földön heverő késre pillantott, a lábai mellett ért talajt. Rémisztően csillogó pengéje vádlón meredt feléje.
Meg kell tennem ! Addig amíg nem jönnek haza !
Lehajolt a fegyverért, de figyelmetlen, izgalomtól kapkodó mozdulatai miatt egyenesen bele térdelt a kés borotva éles pengéjébe, ami szétvágta nadrágja szélét és meg sebezte a lábát. Mindez pár másodperc leforgása alatt történt. Éles fájdalom hasított az egyik lábába. És mintha valami meleg ömlött volna végig a bokáján. A szíve a torkáig ugrott. Oda csúsztatta a kezét és csak aztán nézett le. Vér volt mindenfele. 
Mi történt ?!
Mikor meglátta élénk piros vérét, ahogy vörösre festette a kezét és megállíthatatlanul szivárgott felsebzett bőre alól, émelygés fogta el. Úgy érezte, perceken belül elhányja magát. 
Kezét az arcára szorította, de ettől csak az arcát vérezte össze és ez még rosszabb hatással volt rá. Szédülni kezdett. 
Ehhez túl gyenge vagyok !
Látta, hogy vére beszennyezte a padlót is.
Fel kell takarítani, el kell tüntetni !
- Gyorsan ! - diktálta magának Jeremy és oda botorkált az asztalhoz. Pár darab papír törlőn akadt meg a szeme, felkapta és azokkal próbálta feltörölni a vérfoltokat. Nehéz volt, szemei előtt lila és kék foltok ugrándoztak és hol fázott, hol melege volt. 
Csak nehogy jöjjön anya vagy apa ! Csak azt ne !
A véres törlőket a zsebébe gyűrte és imbolyogva állt fel. A lámpa fénye mint valami szentjános bogár keringett szemeiben. 
Nem ájulhatsz el !!!
- Jeremy ! Mit csinálsz apád szobájában ? Ki engedte meg, hogy be gyere ide ?
Istenem ne ! 
Jeremy össze rezzent és nem hitte el hogy anyja hangját hallja.
Ez nem lehet ! 
Az ajtó felé nézett. Anyja állt ott kérdőn nézve rá. Aztán mikor megpillantotta őt még a szája is tátva maradt.
Ennyire szörnyű látványt nyújtok anya ?!
- Te jó ég, mi lett az arcoddal ? Mivel kented össze ? - szörnyedt el Mrs. Connels és közelebb lépett Jeremyhez, aki nem válaszolt.
- Mindegy, töröld le nagyon gyorsan mert képzeld, a ház előtt össze futottam a tanárnőddel, Mrs. Jackins-el, éppen hozzánk igyekezett. Most itt van a nappaliban. - hadarta el idegesen Mrs. Connels.
Jeremy kővé dermedt.
Hogyan ? Mrs. Jackins itt van ?
- Tényleg ? - kérdezte alig hallhatóan.
El akarok tűnni innen...
- Igen, de...mit csináltál a lábaddal ? - érdeklődött Mrs. Connels gyanakodva tett fia felé pár lépést. A friss sebből még mindig vékony csíkban szivárgott a vér és ezt Jeremy sehogy sem tudta eltitkolni.
- Elvágtam. - közölte végül röviden és átnézett anyja feje felett, egyenesen a félig nyitott ajtóra.
- És a nadrágodat is tönkre tetted ! Minek jöttél ide ? És miért kell apád késével szórakoznod ? - förmedt rá Mrs. Connels. 
Vajon mit fog szólni az igazsághoz ?
- Én nem szórakoztam a késsel. Én...öngyilkos akartam lenni ! - Jeremy hangja dacos lett.
Anyja nem értette.
- Hogy mi akartál lenni ? - kérdezte szinte tagolva és tágra nyílt szemekkel.
Jól hallottad anya...
- Meg akartam halni. A kés pengéjével olyan mély vágást akartam ejteni a csuklómon, hogy elvérezzek. Pár perc lett volna az egész, de a kés kiesett a kezemből...- Jeremy az anyjára pillantott, akinek arcán vagy százféle érzelem szaladt át. Hirtelen szóhoz sem jutott, arca sápadttá vált.
- Ezt nem hiszem el ! Te nem vagy komplett Jeremy ! - fújta ki a levegőt felháborodottan.
Jeremy lehajtotta a fejét.
Tudtam, hogy ezt fogja mondani...
Ekkor halkan nyikordult az ajtó, Jeremy szeme sarkából látta, hogy a tanárnő áll az ajtóban. Szédülése fokozódott, már a talaj is ingott alatta.
- Talán rosszkor jöttem Mrs. Connels, tudja mit majd máskor vissza nézek. - mondta zavartan látva az anya dühös arckifejezését, ami azonnal megváltozott ahogy a tanárnőt ő is észre vette.
- Kérem ne menjen el Mrs. Jackins, inkább jöjjön be, mert én nem értem mi folyik itt. - marasztalta segély kérően a tanárnőt. Mrs. Jackins bólintott és óvatosan belépett a szobába. Jeremy nem mert ránézni, egyre csak a padlót fürkészte, amin ismét gyűlni kezdtek az árulkodó vörös vércseppek. 
Vér...Vér...
Mrs. Jackins végig mérte a fiút és a vért meglátva kétségbe esetten felsóhajtott.
- Te jó ég Jeremy !