- Jaj Jeremy, megkértelek már, hogy ne csapkodd az ajtókat ! - vetette oda fiának köszönés helyett, majd ismét bele feledkezett az előtte heverő számla halomba. Jeremy nem mondott semmit, csak állt ott mint akit oda szegeztek.
- Azt hittem hogy apád lesz az, közölni akarom vele hogy találtam munkát...- dünnyögte Mrs. Connels. Jeremy szemei tágra nyíltak.
- De hiszen ez remek ! - mondta és kis mosoly jelent meg az arcán. Legalább egy okkal kevesebb a veszekedésre. De anyja nem is figyelt rá, valamit írt, számolt, teljesen más világban járt. Jeremy félénken tett pár lépést anyja felé.
Meg kell tudnom !
- Anya, kérdezhetek ? - érdeklődött remegő hangon.
- Mondd csak... - hümmögött az anyja.
Jeremy össze szedte minden bátorságát és erejét, majd kibökte.
- Anya, én a ti gyereketek vagyok ?
Mrs. Connels döbbenten bámult rá.
- Mi bajod van Jeremy ? - kérdezett vissza.
- Úgy értem, ti vagytok az igazi szüleim ? - kérdezte a fiú.
- Mi ez a hülyeség megint ? Hagyjál már békén, össze kell számolnom a kifizetetlen csekkeket. - háborodott fel a nő, majd lecsapta a tollat az asztalra és idegesen igazított meg olvasószemüvegét.
Tudtam, hogy dühös lesz és nem fog megérteni !
- Kérlek válaszolj ! - Jeremy hangja a bizonytalanságtól és a félelemtől hogy igaz mindez a feltevés, éles volt. Anyja fejcsóválva pillantott rá.
- Ki más lenne az apád és az anyád, ha nem mi ? Azt hiszed hogy örökbe fogadtunk, vagy hogy az ajtó elé raktak egy dobozban ? Nevetséges !
Jeremy pont erre számított, ingerültségre, felháborodásra. Jobban örült volna egy konkrét válasznak, akár mi legyen is az. De anyja kérdésekkel válaszolt a kérdéseire.
- De annyira mások vagytok mint én, néha azt hiszem... - kételkedett Jeremy.
- Hát ne hidd azt ! Ki beszélte tele a fejedet ? - vágott fia szavába az asszony.
- Senki ! - felelt villámgyorsan Jeremy és tekintetét a földre szegezte. Nem merte bevallani hogy Clark felvetésén túl, már ő maga is eltűnődött ezen az egészen.
- Akkor mi ez a kérdezősködés ? - gyanakodott az anyja.
- Én csak úgy kérdeztem, néha vannak kétségeim...- Jeremy torka össze szorult és jobbnak látta hogy ha inkább felvonul a szobájába. Anyja sem gondolta másképp.
- Ne legyenek ! Komolyan megőrülök tőled Jeremy ! Minden napra tartogatsz nekünk valamit amitől nem tudjuk hányadán állunk veled. Eddig az erdőben mászkáltál éjjel-nappal, meg rajzoltál. Most meg már a származásodat is kezded kétségbe vonni ? Hihetetlen vagy ! - mérgelődött Mrs. Connels.
- Sajnálom ! - vetette még oda a fiú és szapora léptekkel ment fel az emeleti lépcsőn, magára hagyva dohogó anyját.
A szobájába érve leült az ágyra és keserűen bámult maga elé, ki az ablakon.
Kétségek...
Még mindig nem kapott választ a kérdésekre és még mindig nehezen hitte el hogy az anyja igazat mond.
Molly Jackins tárcsázta Mr. Hyett otthoni számát, mert a férfi üzenetet hagyott neki hogy beszélni akar vele. Pár becsörgés után fel is vették. Mrs. Hyett volt az.
- Jó napot asszonyom, Molly Jackins vagyok és a férjével szeretnék beszélni. Otthon van ? - érdeklődött udvariasan a nő.
- Persze, rögtön szólok neki ! - mondta Mrs. Hyett és Molly még hallott egy "kedvesem téged keresnek" kiáltást, majd Mr. Hyett vette át a kagylót. Nagyon siethetett valahonnan mert erősen zihált.
- Igen...Ki beszél ? - kérdezte.
- Én vagyok az Molly Jackins, üdvözlöm. - felelte Mrs. Jackins.
Pár másodperc zavart csend következett.
- Igen...Nahát Molly....Jó hogy hívott már éppen keresni akartam, de a kocogás közbe jött...- magyarázta.
- A micsoda ? Hol volt Mr. Hyett ? - mosolyodott el Mrs. Jackins mert nem tudta elképzelni hogy Mr. Hyett futni jár.
- Jól hallotta Molly. Kocogás. A feleségem szerint jót tesz nekem az irodai bezártság után a mozgás. Bár én kiegyeznék a horgászattal is...- mondta a férfi, mire Molly halkan felnevetett.
- Nos, akkor miért is keresett ? - tért a tárgyra.
- Nézze Molly...A kezembe vettem a dolgot és beszéltem a fiúval...Jeremy Connelsel. Szerintem semmi baja, ugyanolyan mint a kortársai. Talán zárkózottabb és nehezebben leli meg a helyét, de ennyi...- mondta Mr. Hyett.
Molly nem hitte el amit mond.
- Maga beszélt Jeremyvel ?
- Ha mondom...Utána akartam járni csakugyan olyan elvont és sötét mint állítja. De ennek semmi alapja nincs úgy hiszem. Bevallotta hogy rajzol az óráin és nem figyel, de megígértettem vele hogy ezentúl nem csinálja. Szóval...
- Zárkózott és ennyi ? Nem hiszem el ! Maga nem látja amit én ? - vágott Mr. Hyett szavába Molly.
- Kérem nyugodjon meg Molly, én csak azt mondtam hogy kicsit túl van spilázva ez a Jeremy Connels ügy. De azért volna itt valami, ami szerintem magát is érdekelheti. A srác kezéből kiesett egy papír, amin egyetlen szó állt felírva. Származás. Maga szerint mit jelenthet ez ? - érdeklődött az igazgató.
Mollynak hirtelen nem jutott eszébe semmi. Jeremy rajzain nem látott semmi utalást a származásával kapcsolatban.
- Pontosan nem tudom Mr. Hyett. Talán Jeremy bizonytalan a szüleiben, illetve abba hogy az a szülei e az igazi szülei...Nem tudom. - töprengett.
- Hát én sem, de lehet hogy semmi jelentősége nincs. Jeremy első látása értelmes fiú és szerintem nem fog többet rajzolni az óráin...Ha mégis, legfeljebb beszélek a családjával. - nyugtatgatta a fiatal tanárnőt Mr. Hyett, de Molly nem igazán volt meggyőzve és össze-vissza keringtek a gondolatok a fejében.
- Azért ne örüljünk előre uram. Láttam már elégszer az óráimon és jól tudom hogy valami mégsem stimmel vele. Azért köszönöm és elnézést ha megzavartam. - vette búcsúzóra a dolgot.
- Jaj dehogy zavart Molly ! Sőt legalább addig sem küld futni az asszony ! - viccelődött Mr. Hyett.
- Még egyszer köszönöm és jó éjszakát ! - köszönt Mrs. Jackins és letette a telefont. Majd rögtön papírt ragadott és leírta a szót.
SZÁRMAZÁS...
És csak bámulta a papírt.
- Talán Jeremy nem biztos a kiléte felől...Holnap rákérdezek és nem kerülgetem a dolgokat. - döntött magabiztosan.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése