- Mi folyik itt ?! - tette le könyveit az asztalra Mrs. Jackins és hangja dühösen csengett az osztály teremben. De nem felelt senki, minden tanuló szemlesütve bámult maga elé. Mrs. Jackins ekkor megpillantotta a táblánál lévő pad előtt állni Jeremyt. A fiú úgy tűnt, nem figyelt a tanárnőjére.
- Jeremy, mit keresel te itt ? Ez a szégyen pad ! - érdeklődött Mrs. Jackins.
A szégyen padnak nevezett külön álló pad a neveletlen tanulókat hivatott megfékezni vagy épp megalázni, de a tanárnő sosem szívlelte ezt a fajta megkülönböztetést.
Jeremy lassan az osztálytársaira pillantott. Mindegyik tekintete azt sugallta hogy ne merjen beszélni. Egy szót se szóljon. Ezért hát nem is válaszolt. A földet nézte vörösen égő arccal. - Mit csinálsz itt ? - kérdezte ismét Mrs. Jackins.
Semmit!!!
- Én csak letöröltem a táblát...- válaszolta Jermy akadozó hangon. Mrs. Jackins azonban tudta, hogy nem mond igazat. Igyekezett a fiú szemeibe nézni, de Jeremy elutasítóan elfordult.
A nő tehetetlenül sóhajtott.
- Értem...Hát akkor ha már itt vagy légy szíves és vedd fel a földről ezt a csomó papírt. - mutatott a földön heverő papír galacsinokra. Jeremy lehajolt és felszedte a papírokat, halk nevetés kísérte mozdulatait.
- Csend legyen ! - szólt Mrs. Jackins és nézte, amint Jeremy a szemetesbe dobja a papírfecniket. Aztán csak állt az ajtó mellett szomorú tekintettel.
- Most pedig kérlek ülj a helyedre. - mondta a tanárnő. Jeremy végig ment a padsorok között. Hallotta társai megvető szavait és látta a lenéző pillantásokat. Gyorsan leült és maga elé meredt. Clark vigyorogva nézett rá a szomszéd padból.
- Connels, te gyáva alak ! - mondta gonosz mosollyal. Mike és Tommy is röhögni kezdtek.
- Ilyen beszarit mint te, még sosem láttam. Behúzod füled-farkad úgy félsz a tanárnőtől meg tőlünk ! Élvezem, ahogy remegsz a félelemtől ahogy rád nézek. - folytatta Clark önelégülten.
Ezért csinálod ?! Mert élvezed ?!
Jeremy összeszorította a száját. A keserűség újra felgyülemlett benne. Clark pedig még mindig nem hagyta abba. Sőt, mindennél messzebb ment.
- Tudod, gondolkodtam valamin...Te biztos örökbe fogadott kölyök vagy...Hogy honnan veszem ? Múltkor láttam az őseidet az utcán. Tök átlagosak, te pedig...Egy agyament ! Na szóval tuti hogy nem vagy a gyerekük...
- Nem igaz...- vágott közbe Jeremy alig hallhatóan.
Nem igaz, nem igaz, nem igaz !!!!!!!!!!!
- Dehogyisnem ! Kérdezd csak meg otthon anyádat vagy apádat ! Te zabigyerek ! - vihogta Mike. Clark bólogatott és büszkén hátra vetett a fejét.
Jeremy lelkében mély nyomot hagytak Clark szavai. Nem akart hinni a fiúnak, de ez a felvetés már többször megfordult a fejében. Ő olyan más volt mint a szülei, akik nem értették egyik megmozdulását sem. Valóban, mintha nem is egy vérből valók lettek volna. Óra után kiment az udvarra és elvegyült a nyüzsgésben. Leült az udvar végében a kerítésnél lévő fapadra és egy füzetlapra véste a szót : SZÁRMAZÁS. Sokáig nézegette a betűit, elgondolkodott a szó jelentésén, értelmén. És nem tudta mi az igazság, de mindennél jobban szerette volna megtudni.
Bár csak tisztán láthatnék...
Pár lány az osztályból oda ment hozzá. Az egyikük, a szőke Mary Wheeler volt. A született győztes. Gazdag szülők, jó tanulmányi kimenetel és kivételes szépség. Kifogástalan arcát, hófehér bőrét, zöld szemeit, méz szőke hajzuhatag keretezte. Mary túlon - túl szép volt, de szemeiben a gonoszság szikrái villogak. Tudta, hogy mindent megkaphat, mindent megtehet és mindenkivel. A lányok bármit megadtak, hogy a barátnői legyenek, a fiúk - köztük Clark is - pedig odáig voltak érte. Kinézetét Jeremy sem tudta nem észrevenni, bár ide kerülése óta egy szót sem váltott Maryvel. Mégis előfordult már, hogy lopva végig mérte, a jó és rossz csatája, ambivalens érzelmek kavarogtak benne. Nem volt sok tapasztalata lányokkal, nem volt kapcsolata az ellenkező nemmel. Leszámítva Dallasban egy osztálytársnőjét Hazel Lewist, aki szünetekben olykor oda ment hozzá, beszélgettek mindenféléről, vagy csak ültek egymás mellett csendben és a lány néha megosztotta Jeremyvel a reggelijét. Jeremy máig szívesen emlékezett a barna hajú, barna szemű, alacsony és törékeny Hazelre, aki hozzá hasonlóan magának való volt és sokszor egyedül sétált az iskola udvarán, folyosóján. Talán azért is alakult ki a barátságuk, mert eléggé egyformák voltak. Jeremynek napról napra többet jelentett a lány, jól érezte magát a társaságában és bár sosem merte megszólítani, reménykedve várta az alkalmat, hogy Hazel oda lépjen hozzá és ismét beszélgessenek. Hazel vallásos neveltetése ellenére nyílt volt és akármilyen témát meg lehetett vitatni vele. Még a szexről is elcsevegtek Jeremyvel egyik délután a kihalt iskola udvaron, bár mindkettejük arca égett a zavarodottságtól és nem is néztek egymás szemébe. De tapasztalatlanságukat meghazudtolva alaposan elmerültek a témában és Jeremy remegő hangon megkérdezte hogy vele kipróbálná e a szexet, persze fogalma sem volt miről beszél, még csak nem is csókolózott sosem, de jó volt titkosan izgalmas dolgokról beszélni. Hazel nevetve rázta a fejét és azt mondta hogy nem fekszik le senkivel esküvő előtt. Homályos emlékek voltak ezek, de emlékeztették Jeremyt arra, amikor nem csak szenvedés volt az élete és lelkében örök nyomot hagytak. Aztán Hazel családjával váratlanul elköltözött Michiganbe és bár a lány ígérte hogy írni fog, ez nem történt meg sohasem. Később Jeremyék is otthagyták Dallast és a fiú átkozta magát, amiért nem lépett, nem mondta el Hazelnek mit érez és nem fűzte komolyabbra kapcsolatukat, mikor még lehetősége lett volna rá.
- Hé Jeremy ! Clark azt mondta hogy te egy örökbefogadott gyerek vagy ! Igaz ez ? - kérdezte Mary és csípőre tett kézzel várt a válaszra. Két barátnője mellette szintén kíváncsian nézett a fiúra.
Jeremy lassan felemelte a fejét és szemei hol a lányokra, hol a kavicsos iskola udvarra néztek.
- Szóval igaz ? - bólintott nem titkolt gúnnyal a hangjában Mary.
- Miért nem válaszolsz ? Csak nem azért mert ez a valóság ? - kíváncsiskodott Mary barátnője Vanessa.
Jeremy nem felelt, izzadt tenyerében a füzetlapot szorongatta, a szíve vadul vert.
- Nem meri kimondani ! - helyeselt Carol, majd nevetni kezdett Maryvel és Vanessaval.
- Zabigyerek, zabigyerek !
- Milyen érzés egy zabigyereknek lenni Connels ? - kérdezte Vanessa.
- Azért még szeretnek a szüleid ? Jók hozzád ? - támadta le kérdésekkel Mary.
- Megvernek néha ? - érdeklődött érzelemmentes hangon Carol.
Jeremy ledöbbent és egyszerre megrémült a három lány törtető viselkedésétől.
Gonoszság...
A lányokat valahogy sosem gondolta ilyen kíméletlennek, de most hogy látta őket így gúnyolódni és nevetni, tudta hogy ők is ugyanolyanok mint Clark és a barátai.
Nincs bennük emberség. Minden szavuk, nevetésük nyílt provokáció.
- Te hülye mostohakölyök ! - viccelődött Vanessa lenézően és újabb nevetésben törtek ki, ám egy hang közbeszólt.
- Lányok, örülök hogy ilyen jó a hangulat, de magukra hagynátok minket ? Beszélni akarok Jeremyvel.
A nevetés alább hagyott.
- Igenis ! - bólintott engedelmesen Mary és barátnőivel elvonultak.
Jeremy felkapta a fejét és kérdőn nézett a hang irányába. Az igazgató, Mr. Hyett állt vele szemben és barátságosan mosolygott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése