Szinte az agyamba égett ez a szó...Származás...
Szeretett volna biztos válaszokat kapni arról hogy igaz e a feltevése, vagy csak ő érzi ennyire kirekesztettnek magát. Lassan kászálódott fel az ágyból, közben ki-ki nézett az ablakon, de csak álmos kora reggeli sötétség fogadta. Szürke és homályos volt az idő odakint. Jeremynek minden ereje és kedve elment. Fogat mosott és felvette fehér ingjét, amibe bele hímezve ott állt az iskola neve. Hogy gyűlölte ezt az inget!!! Mindig emlékeztette a szenvedésekre, amiben el kell töltenie a napjait. Fekete nadrágot húzott és a szokásos iskolai cipőjét, majd minden iskolai felszerelését táskájába pakolva, lassú léptekkel indult le a lépcsőn. Meglepődött, hogy szülei még itthon voltak. A hosszú konyha asztalnál ültek és vádolták egymást.
- Most talán nem rúgnak ki...- jegyezte meg gúnyosan az apja.
- Daniel, légy oly kedves és ne rontsd el a reggelimet, se a napomat. Nincs szükségem az idióta megjegyzéseidre. - vágott vissza Mrs. Connels.
- Te már amúgy is el vagy rontva drágám ! Bár én sem vagyok rád kíváncsi, azt azonban megjósolom, hogy nem sokáig maradsz az új állásodban, biztos vagyok benne hogy hamarosan innen is repülsz ! - jelentette ki Mr. Connels, mire felesége dühösen nézett rá az asztal túl feléről. Jeremy némán állt előttük. Már egy ideje hallgatta a veszekedésüket de szülei észre sem vették, senki sem mondta neki hogy leülhet, reggelizhet. A hangos szidalmazások elborították a konyha falait és a fiú fejét.
Úgy érzem, ki kell szaladnom az ajtón és nem vissza nézni. Elfutni örökre...
De tett még egy kísérletet, hogy a kudarcba fulladt reggelt mentse.
- Kérlek hagyjátok abba ! - mondta csendben, de szavai a semmibe szálltak. Szülei, meg sem hallották mit kért.
- Te sosem vagy munkaképes ! Egy csődtömeg vagy ! Egy szerencsétlenség ! - magyarázta Mr. Connels.
- Igazán ? Hát nem is tudom ki volt egyszer olyan részeg hogy két napig csak feküdt ! - vágott vissza az asszony.
- Apa, anya fejezzétek be ! - lépett feléjük egy lépést Jeremy, de Mr. Connels ekkor már feleségére támadt.
- Te hülye ribanc ! - ordította vörös fejjel és el kapta Mrs. Connels csuklóját, aki hasztalan igyekezett kibújni a szorításból.
Apa, ne !
Jeremy nem bírta elviselni és félelemmel töltötte el a látvány, ahogy apja brutálisan megmarkolta anyja kezét. Gyorsan apjához hajolt és a szemébe nézett.
- Apa engedd el anyát...hagyd ezt abba ! - suttogott és hangja kicsit megremegett, de a szemében égő tűz meglepte apját.
Nem fogom hagyni, hogy bántsd őt !
- Én nem kértem hogy megvédj, minek avatkoztál bele, tudok magamra vigyázni. - mondta Jeremynek haraggal a tekintetébe. Jeremy látta hogy nincs remény, nem tudja meggyőzni őket hogy legalább egyetlen reggelen ne marják egymást. Hiába kérte, hiába könyörgött, süket fülekre és magas falakra talált csak. Hangját, kéréseit elnyelte az őt körülvevő őrült káosz.
Legszívesebben őrjöngött volna, toporzékolva követelte volna a szüleitől hogy fogják már be a szájukat, de látta az érdektelenséget amit irányában tanúsítottak. Mintha levegő lenne, mintha nem is létezne, mintha ott sem lenne, olyanok voltak vele. Ott állt és hallgatta még pár másodpercig a szülei között folyó egyre mélyebb konfliktust, majd felkapta a táskáját és az ajtó felé igyekezett.
- Egy nap majd nem jövök haza többet ! - mondta még, de biztosra vette hogy anyja és apja nem hallotta szavait.
Teljesen felzaklatva indult el az iskola irányába. Haja kócosan hullott szemeibe, amikben a reménytelenség szikrája csillant. Az agya lázasan lüktetett, gondolatok kergették egymást a fejében. Cseppet sem jó gondolatok. A szíve a torkán akart kiugrani az átélt izgalmaktól. Egyszerűen nem hitte el, hogy szülei már ennyire nem képesek elviselni egymást, hogy így elmúlt az a szerelem, ami egykor összekapcsolta őket.
Miért kell mindig bántani a másikat ? Akkor is ha nincs rá semmi okuk ? Szórakozásból ?
Jeremy nem értette és nem értett még nagyon sok mindent ebből a kusza, széthullott világból.
Ahogy lépkedett a még téli álmot alvó földön, lassan feltűnt a belváros forgataga, a reggeli nyüzsgés és az iskola épülete is. Jeremynek pedig újabb gondolkodni és rettegni valója akadt. Remegések futottak át a testén ahogy belépett az iskolába és egyre közeledett a tanterem felé. Clark Gibson, mint mindig most is a tanári asztalnál ült és lábait felrakva az asztalra, szemlélte a körülötte folyó dolgokat. Mintha egy tanár lenne, mindent megengedett magának. Ha éppen nem ott ült, akkor nagyképűen járt-kelt a teremben és mindennek hangot adott. A lányok körbe rajongták, a fiúk pedig mint valami szolgák rohantak neki üres füzetért a boltba, reggeliért a büfébe, vagy történelem könyvért egy másik osztályba.
Clark szeme gonoszan csillant fel, mikor egy ajtónál álldogáló fiú jelentette neki, hogy Jeremy közeledik a folyosón. Ördögi vigyor ült ki az arcára és azon nyomban felpattant a tanári asztaltól. Jeremy belépett az osztályba. Néhány szempár már akkor rá szegeződött, de ő csak ment leszegett fejjel az utolsó padba. Letette a könyveit, majd leült a székére. Clark akkor el is indult felé.
- Á, Connels ! De jó hogy látlak ! - mosolygott gúnyosan. Jeremy úgy tett, mint aki nem hallotta ezt, de Clark folytatta.
- Na, megkérdezted otthon hogy mi a helyzet ? Hogy mostohagyerek vagy ? Egy fattyú ? - és megállva Jeremy padjánál egy mozdulattal lesöpörte a fiú füzeteit és ceruzáit a földre.
Miért kellett ?!
Jeremy beharapta az ajkát és érezte hogy forróság borítja el az arcát a tehetetlen, vissza fojtott dühtől.
- Nahát hogy elvörösödött ! - vihogta egy lány a táblánál.
- Csak nem estél zavarba, te kretén ? - lépett Jeremyhez egy kövér fiú.
- Naná, hogy zavarba jött, hiszen talán még nem is tudja mostohagyerek e avagy sem ? Kínos ez neki ! - magyarázta Clark nevetve.
Jeremy lehajtotta a fejét és szinte reszketett a tudattól, hogy nem mert szembe szállni Clarkkal és bandájával. A sírás fojtogatta.
Csak ne lássák a könnyeket !
- Hé, nézzétek már reszket is ! - mondta Mike.
- Biztos megint tele a gatyája tőlünk ! - bólintott Tommy.
- Connels, válaszolj már te fattyú ! Hozzád beszélünk ! Berezeltél vagy mi ?! - nézett Jeremy szemeibe Clark. Jeremy kócos hajtincsei mögül nézett farkasszemet a fiúval. Akinek tekintetében csak a kegyetlenséget látta.
Milyen gonosz...
- Nem...- felelte végül bátortalanul.
- Hazudsz ! Te mindig berezelsz ! - vágott a szavába Clark és a mellette álló kövér fiú szaporán bólogatni kezdett.
- Fogadjunk, mindjárt el is kezdi a sírást ! - feszített a húrt a szőke Mary, aki a padjából figyelte az eseményeket.
Clark még jobban Jeremy szemébe nézett. Jeremy már-már úgy érezte ellát az agyáig is és minél inkább igyekezett kerülni a fiú tekintetét, az annál jobban nézett rá.
- Aha...már könnyezik is ! - állapította meg Clark, Jeremy ekkor már nem tudta tovább elviselni ezt.
Elég !
Felpattant és kirohant a tanteremből. Még hallotta ahogy Clark gúnyosan kacagva utána kiáltott.
- Hiába futsz el te kibaszott fattyú, úgyis kikészítünk !
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése