- Jeremy, gyere és sétáljunk egyet ! - invitálta kedvesen Mr.Hyett. Jeremy nem tehetett mást, odament az igazgatóhoz és várakozóan nézett rá.
Legyél közönyös, ne mutass érzelmeket ! Ne is nézz a szemébe...
Mr. Hyett pedig elindult az iskola udvar néptelenebb része felé.
- Talán találkoztunk mikor a szüleid beírattak, de ha mégsem, akkor bemutatkozom. Én Mr. Hyett vagyok, az iskola igazgatója...
- Tudom. - bólintott lesütött pillái alól Jeremy, miközben lassan és feszülten sétált a férfi mellett.
Emlékszem...
- Remek. Akkor lehet hogy azt is tudod, miért beszélgetünk most...Szóval fiam, nemrég a tanárnőd, Molly Jackins keresett meg veled kapcsolatosan és elég kétségbe esettnek látszott. Mondott rólad pár érdekes dolgot. - kezdett bele Mr. Hyett.
- Mit ? - kérdezte halkan Jeremy.
- Azt mondta hogy az óráin egyáltalán nem figyelsz, sőt mi több jobbára csak rajzolsz. Mrs. Jackins azt is mondta még hogy szerinte emögött valami családi ok rejtőzhet. De ennek én nem tulajdonítottam nagy figyelmet, Molly fiatal, lelkes tanerő aki talán kissé túldimenzionálja a dolgokat. De most ismét szólt az érdekedben, azt állította hogy ma, mikor benyitott az osztályterembe, te a táblánál a szégyen pad előtt álltál és az osztálytársaid rajtad nevettek. Így volt ? Valóban te voltál a gúnyolódás tárgya ? - kérdezte kíváncsian az igazgató.
Mindig én vagyok !
Jeremy számára az igazgató minden szava egy késszúrás volt a szívébe. A gyomra a torkáig ugrott és fázni kezdett. Megrázta a fejét.
- Nem...ők nem rajtam nevettek. Azért álltam ott, hogy letöröljem a táblát...- tiltakozott.
- De hát akkor mi az ami miatt ilyen furán viselkedsz ? Tudod, hogy utána járjak Mrs. Jackins felvetéseinek, több tanároddal is beszéltem és ők mind egybehangzóan állították, hogy meglehetősen csendes és magadba forduló fiú vagy, akinek nem megy a beilleszkedés, az órákon nem igazán veszel részt, ha felszólítanak nem is tudsz felelni a kérdésekre, mintha csak testben volnál jelen. Valami problémád van otthon Jeremy ? Vagy esetleg itt az iskolában ér attrocitás ? - tárta szét karjait Mr. Hyett. Jeremy érezte az igazság súlyát és az ajka nyílt volna arra hogy elmondja mi folyik az osztályteremben, mi folyik az otthonában, de mégsem tudott igazat mondani. Mintha láthatatlan kezek szorították volna a torkát, hogy nehogy megszólaljon.
Nem beszélhetek !
- Minden rendben van uram. És én egyáltalán nem viselkedem furcsán. - mondta és hangjában mintha nem lett volna érzelem, mintha csak a pontos időt mondta volna úgy csengett. És talán ez a "színjáték" volt az, ami miatt Mr. Hyett gyanúja sem gyarapodott tovább.
- Pedig Mrs. Jackins mostanában csak azt mesélni nekem hogy te mit rajzoltál az óráin, vagy hogy éppen mit nem csináltál, amit kellett volna. Mutatott valami komor hangvételű rajzot is, amin mindenféle halállal kapcsolatos kifejezések voltak. Én már tényleg nem értem az egészet. Mivel magyarázod ezt ? Szeretném tudni, hogy ő fújja e fel a dolgot, vagy neked van szükséged a segítségünkre...
Mr. Hyett megtorpant és kérdőn nézett a fiúra, aki össze szedte magát hogy előálljon egy végső hazugsággal, amivel a férfi összes kételyét eloszlathatja.
- Én nagyon szeretek rajzolni, legszívesebben mindig azt csinálnám. Tudom hogy helytelen, de gyakran órákon is rajzolok, ebben igaza van Mrs. Jackinsnak, de nekem semmi segítségre nincs szükségem. Minden rendben van...
Mr. Hyett bólogatott.
- De hát te is tudod, hogy órán nem rajzolni kell, hanem a tananyagra figyelni. - mondta szemrehányóan.
- Igen, tudom...- hajtotta le a fejét Jeremy és remélte hogy sikerült meggyőznie Mr. Hyettet.
- Szóval Mrs. Jackins nem látja túl jól a dolgokat ? - érdeklődött az igazgató.
Jeremy vett egy nagy levegőt és érezte hogy izzadt hátára kellemetlenül tapad fehér ingje. Legszívesebben azon nyomban elrohant volna az erdőbe. Oda ahol senki és semmi nem zavarja és ahol érzelmeit rajzokba öntheti.
- Úgy hiszem, nem...- mondta alig hallhatóan a fiú és arca égni kezdett a szégyentől. Hiszen a tanárnő csak jót akart, foglalkozni vele, megoldani az ő bajait. Még ha úgysem tud segíteni, legalább meghallgatná. Hálából ő meg azt mondja hibázott. Rosszul érezte magát ettől, felfordult a gyomra. Hálátlanul viselkedett.
Sajnálom...
- Hát akkor megyek is Jeremy. Én csak ezt akartam tudni, hogy tényleg akkora e a baj, mint ahogy a tanárnőd gondolja. Azért megkérnélek rá, hogy ne órán éld ki a rajz iránti szenvedélyedet. Ha nem bírsz magaddal, íratkozz be a rajz szakkörünkbe. A szüleid sem örülnének, ha ezért kellene őket behívatnom...- figyelmeztette Mr. Hyett és pár lépést téve vissza fordult, éppen akkor amikor Jeremy zavarában kiejtette kezéből a gombóccá gyűrt papírost. Az igazgató gyorsan ott termett és felvette, még mielőtt Jeremy tehette volna meg azt.
Akármit kérdez, feltételez le fogom tagadni !
Széthajtotta a lapot és elolvasta az ott álló egyetlen grafitceruzával írt szót : SZÁRMAZÁS. Jeremy némán figyelte ahogy a férfi végig néz az izzadságtól nyirkos papíron és szemei előbb kikerekednek, majd gondterhelten össze szűkülnek. És látszott, hogy gondolkodik valamin.
Jeremy arca még vörösebb lett és úgy érezte magas láza van. Azt várta, hogy Mr. Hyett rápirít és magyarázatot követel, de az igazgató ehelyett csak zsebébe süllyesztette a papírt.
- Hát akkor további szép napot fiam ! - sóhajtott Mr. Hyett és elindult az iskola épületébe.
- Viszont látásra uram ! - Jeremy szomorúan és egyben megkönnyebbülten nézett utána, bár nem tudta lesz e ennek valami következménye, esetleg Mrs. Jackins mellett most már az igazgató is a sarkában lesz, de merte remélni hogy nem. Alighogy Mr. Hyett elment, Jeremy fejében újra megjelent a ceruzával papírra karcolt szó. Csakugyan örökbe fogadták ? Nem tudta miért, de valahogy Clark szavain kívül is megfordult már a fejében ez az eshetőség. Annyira más volt mint az apja vagy az anyja, még külsőleg sem hasonlított rájuk. Belsőleg meg egyáltalán nem. A szülei sohasem rajzoltak és nem menekültek az erdő sűrűjébe ha gondok voltak, sosem volt bűntudatuk és nem érezték vétkesnek magukat. Talán soha nem is féltek semmitől és nem érezték átláthatatlannak az élet útvesztőit. Jeremy elsöpörte szemébe hulló barna tincseit és úgy döntött alig hogy haza ér a végére jár ennek. Mégpedig úgy, hogy egyenesen rá kérdez.
A szünet végét jelző csengő durván hasította végig a levegőt és az udvaron lévő diákok lassan hömpölyögtek az épület irányába. Jeremy is elindult és tudta, már csak néhány óra választja el az igazságtól.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése