Ítéletnap

Erőszak, durva nyelvezet!!! És az egyik kedvenc dalom...

- Nem beszélsz te mocsok ?! Majd én megmutatom neked ! - Clark eszét vesztette a dühtől és Jeremy némaságától. Őrült erővel vágott a fiú gyomrába. Jeremy hangtalanul felsóhajtott és összegörnyedve a padlóra esett.
Zúgolódás támadt a teremben.
- Clark ne csináld, ebből óriási botrány lesz ! - mondta egy fiú, de Clark csak felröhögött.
- Leszarom ! És leszarok mindenkit ! Vagy ti is akartok kapni ?! - nézett szét a teremben fenyegetően és látszott rajta hogy komolyan beszél. A diákok elcsendesültek és mindenki igyekezett elfoglalni magát. Úgy tettek mint az incidens előtt, egymással kezdtek beszélgetni, vagy tanultak. 
Jeremy eközben kinyitotta a szemét. Hallotta reménytelen lélegzetvételeit és érezte a padló hidegségét. Látta Clark arcát és gúnyos mosolyát, ami épp hogy csak súrolta őt. A szíve egyre hevesebben vert, a gyomrában fura mód nem érzett fájdalmat, csak ürességet, de a lelkében leírhatatlan harag tombolt.
Nem bírom tovább...
Clark már nem foglalkozott vele, laza léptekkel oda sétált Mary és barátnői padjához majd fennhangon magyarázott nekik valamit, amin a lányok kacagtak. Jeremy csendesen felállt és feszülten nézett körbe. Senki sem szólt hozzá, a pillantások elkerülték, vagy ha érintették is, undort és megvetést sugalltak. Az osztály lecsillapodott, percek alatt vissza tért a viszonylagos nyugalom, mindenki csinálta a dolgát.
Jeremy szemei kicsit kápráztak, léptei bizonytalanok voltak, de oda botorkált Clark mögé, aki ezt nem vette észre, amíg egyik lány el nem árulta.
- Clark nézd, itt van Connels...- suttogta gúnyos mosollyal.
Clark vigyorogva megfordult.
- Áh, hát nem volt elég ? Hát kell még ? - érdeklődött nevetve. Jeremy nem felelt. Egyesen Clark szemébe nézett.
- Na mi van mit bámulsz így te seggfej ? Meg sem tudsz szólalni ? - vonogatta a vállát Clark.
Rajta, mondd meg neki ! 
- Ne merj megütni többet ! - mondta ekkor Jeremy olyan elszántan, ahogy csak tudta. 
A hangja egyáltalán nem csuklott el, nem is remegett. Úgy érezte mintha nem ő, hanem valaki más mondaná a szavait. Nem félt, nem érzett a dühön kívül semmit. Tompa volt.
Clark megdöbbent, ahogy a többiek is a teremben. Tommy és Mike arcáról lehervadt a vigyor, Mary és barátnői pedig össze súgtak.
- Hogy mondtad ? Ne merjelek megütni ?! - Clark a kezdeti csodálkozás után szélesen elvigyorodott.
Jeremy felszegte a fejét, amit annyiszor kellett lehajtania a megalázottságtól.
- Igen...
És a hangja ismét csak erőteljesen csengett az osztályterem falai között.
- Miért, mit csinálsz ? Megversz ? Ha egy ujjal is hozzám érsz, Isten a tanúm, hogy kitaposom a beledet, te világ szégyene ! - Clark undorral mérte végig Jeremyt.
- Nem félek tőled ! - jelentette ki Jeremy és érezte, hogy hideg izzadtság jelenik meg a homlokán. De nem rettegett. Most az egyszer életében nem...
Sikerülni fog !
Clark közelebb ment Jeremyhez.
- Nem félsz ? Na, akkor gyere ! - és hirtelen mozdulattal ismét Jeremy gyomrába ütött. Jeremy nem számított erre. Lerogyott a padlóra és csak kapkodott levegő után.
Suttogásokat hallott.
Rólam beszélnek... 
- Még hogy nem félsz ! Hát röhögnöm kell ! Annyira szerencsétlen vagy, hogy egy kalap szart sem érsz ! Anyád, meg az apád, aki úgyszintén két szánni való balfék, inkább moziba mentek volna, mint sem hogy téged össze hoznak ! - mondta Clark megvetően. 
- Ezt megkaptad ! - röhögött valaki a feje felett.
Tévedtek, ha azt gondoljátok ezzel vége van...
- Jobban tennéd, ha elköltöznél a környékről is, mert nem vagy ide való. Vagy tudod mit, még jobb lenne ha megdöglenél, hidd el, kurva nagy szívességet tennél mindenkinek ! - tette még hozzá kegyetlen mosollyal Clark. Tommy és Mike hevesen bólogattak.
- Mindenki utál téged Connels ! - mondták szinte egyszerre.
Jeremy agyát elborította a düh éjfekete köde. Másodpercek alatt talpra állt és villám gyorsan Clark mellett termett, aki éppen folytatta a további beszélgetést a lányokkal. 
Úgy érzem, a testemet és az erőmet már nem én irányítom, hanem valami nagyobb dolog...A vak gyűlölet ?!
Hátulról megragadta Clarkot és maga felé fordította. A fiú nem készült fel, meglepettségében nem is tudott védekezni. Jeremy pedig amennyire csak erejéből telt szájba ütötte. Szinte hallotta a csontok halk, tompa reccsenését az ujjai alatt. Clarknak annyi ideje sem volt, hogy feleszméljen. Máris a falnak vágódott. 
Mindez olyan gyorsan történt, hogy az osztálytársak közül csak páran látták.
Jeremy a kezére pillantott. Az ökle lehorzsolódott, fájdalmasan lüktetett és véres volt. Fehér ingére is vércseppek csapódtak. 
Istenem...Mit tettem ?!
Clark szájából ömlött a vér. A fal mentén lecsúszva ült a padlóra és kezét véres szájára tapasztotta. Mary oda ugrott hozzá. A teremben pedig mintha megdermedt volna minden. A levegővételek, a mozdulatok. Az az egy pillanat. A diákok sokkot kaptak. 
Erre ugye nem számítottatok ? Nem hittétek volna, hogy ez az örök vesztes Jeremy Connels, egy nap szembe mer szállni Clark Gibsonnal ?!
- Te hülye vagy Connels ?! - förmedt rá Tommy, de nem mert közelebb menni Jeremyhez. A fiút nem érdekelte a sok kíváncsi tekintet és a szemekben csillogó kérdések. Még egyszer Clarkra nézett, majd kirohant a teremből, félre túrva az addigra már ott lábatlankodó másik osztályokból kiszivárgó tanulókat. 
Mrs. Jackins éppen akkor lépett be az épület ajtaján, arcán álmodozó mosollyal, mikor Jeremy elrohant mellette. 
- Jeremy ! Mindjárt becsengetnek, hova mész ? - kiáltott utána a tanárnő csodálkozva.
Úgy látszott a fiú egyáltalán nem hallotta, mert nem válaszolt, csak rohant, mint akit üldöznek. Kabátot sem vett. Feltépte az ajtót és keresztül szaladt az udvaron. 
- Jeremy, várj ! - kiáltott ismét Mrs. Jackins, de hasztalan, Jeremy addigra már messze járt.
Nem tudta miért, de ismét az erdőbe ment. Hideg és sűrű köd volt a fák között. A csupasz ágakon madarak húzták össze magukat fázva.
Minden olyan gyorsan történt. El sem hiszem, hogy meg mertem tenni. Fel sem fogtam még igazán !
Jeremy ahhoz a fához ment, aminek törzsénél előző nap elégette a rajzait. A papírok kihűlt hamvai ott voltak a fa tövében. Jeremy beletúrt a szürke porba és keserűen elmosolyodott.
Az egész életem...
A légzése nehéz volt, fájdalommal teli, de nem érzett semmilyen szánalmat Clark iránt. 
Csak azt tettem amit hetekkel, hónapokkal ezelőtt kellett volna. És megvédtem a szüleimet, ő rosszat mondott róluk. Megvédtem őket, hiszen ez a kötelességem.
Jeremy körbe pillantott az erdőben. Alig lehetett látni a tejfehér ködtől.
Utoljára jártam itt...Mert minden más lesz, nem jövök ide többet...
Eszébe jutottak életének apróbb momentumai. A zászló, a hazafiság és amikor az eskü szövegét tanulták. 
Ledobta vérfoltos ingét, majd a szívére tette a kezét és el kezdte magában mondani a himnuszt. 
Nem jutott el sokáig, annyi minden kavargott a fejében. 
Amit ma tettem hihetetlen...
A rajzaira gondolt, sok itt eltöltött órára, a fájdalmaira és mintha egy titkos, láthatatlan kéz ragadta volna meg hátulról, hirtelen világossá, egyértelművé vált minden. Nem találta a helyét, ide-oda rohangált az erdőben és gondolatban minden egyes ágtól, bokortól búcsút vett. A bőre gőzölgött a hidegben, de nem érezte hogy fázna. Sőt ideges forróság munkált benne. 
Elindult kifelé az erdőből.
Vissza kell térnem az iskolába, egy utolsó, egy végső leszámolás miatt !
Léptei a hideg ellenére is gyorsak és ütemesek voltak, biztosan vitték a célja felé.
Most vissza megyek és örökre lezárok mindent ! Már tudom mit kell tennem ! Azt akarják hogy beszéljek ?! Rendben, ma beszélni fogok...Mindent el mondok ! A tetteimmel !