- Nem értem miért akarja most azonnal kidobni, anélkül hogy meghallgatná az ő verzióját is. Többen azt mondják Clark provokálta és hogy már nem először. Hiszen már más diák is keveredett verekedésbe...- magyarázta a tanárnő amint szaporán lépkedett a feldühödött Mr. Hyett mellett az iskola folyosóján.
- Kis híján kiütötte Clark Gibson fogait ! Ez egyáltalán nem helyes viselkedés. Az önbíráskodás antiszociális reakció. Talán igaza volt Molly, ez a fiú más mint a többi, nem való egy normális iskola normális szabályai közé. Át kell helyezni valami speciális iskolába ahol a maga fajtája között lehet...És még örüljünk ha Gibsonék nem fognak itt jelenetet rendezni ! - háborgott Mr. Hyett.
- Nem ! Nincs semmi baja ! Rájöttem, volt szerencsém kicsit megismerni őt. És észre vettem milyen magányos, milyen hallgatag és mennyi szenvedést hordoz magában. A szülei sem értik meg, nincsenek itt barátai. Nincs aki meghallgassa, aki megértse. És falakat épített maga köré, mert talán már saját maga is képtelen elhinni, hogy valaki jó lehet hozzá. Hogy valaki szeretheti őt...Beszéltem Dr. White-al, nála volt minap Jeremy therápiás beszélgetésen. Ő azt mondta egy kedves, de zárkózott fiú...Viszont semmiképpen sem antiszociális és főleg nem őrült ! Talán nem bírta már a feszültséget, vagy talán ez a Clark már túl régóta tartotta rettegésben. Talán a felgyülemlett düh tehette ezt vele...- hadarta el Mrs. Jackins és érezte, hogy könnybe lábad a szeme. Mélységesen sajnálta Jeremyt és mást sem akart mint beszélni vele, de a fiú elrohant, semmi magyarázatot nem adva a fura tetteire.
- Ez nevetséges ! Magányos, meg elszigetelődött...Attól még nem kell verekednie ! Az én iskolámban nincs verekedés ! Beszélek a szülőkkel és intézkedem, hogy még a napokban helyet kapjon egy speciális intézményben. Döntöttem és nem állok el ettől. - vágott közbe határozottan Mr. Hyett.
- De nem őrült...Nem őrült...Csak lelki sérült és kamasz...Nem egyezem bele a speciális iskolába ! Mind vakok voltunk és nem láttuk min megy keresztül Jeremy minden egyes nap itt az iskolában. Hogy az erőszak, a gúnyolódások áldozata. Ő nem szólt, nem panaszkodott, de mi vagyunk a felnőttek, a tanárok, nekünk látnunk kellett volna. Kötelességem kiállni mellette, ha már senki más nem teszi ezt meg ! - szegezte tekintetét Mrs. Jackins az igazgatóra és kitartóan állta a férfi pillantását.
- Akkor mégis mit akar csinálni ? - sóhajtott végül Mr. Hyett megadóan.
- Figyeljen...Jeremy szülei...nos fura emberek lehetnek, bár csak az édes anyjával beszéltem, de az ő hozzá állása sem valami bíztató. Olyan mintha nem akarna tudomást venni semmiről...Beszélek vele és az apával, esetleg kihívhatom hozzájuk a családsegítő embereit. Majd ők megmondják, mennyire aggasztó a család helyzete. És persze elbeszélgetek Jeremyvel is hogy mit szeretne, de kérem addig ne rúgja ki. Nem követett el égbe kiáltó hibát, joga van ide járni, ha úgy szeretné. Legyen elnéző vele, most az egyszer ! - kérte Mrs. Jackins és szavai meghallgatásra találtak, mert Mr. Hyett kedvetlenül vállat vont.
- Na jó, most az egyszer...Nem helyeslem, de tegye amit akar, amit jónak lát, viszont beszélni akarok a gyerekkel. Egy igazgatói figyelmeztetést és egy hét felfüggesztést mindenképpen adnom kell neki. A szabály az szabály. Szóljon ha látja ! - és Mr. Hyett fejcsóválva belépett az igazgatói irodába. Mrs. Jackins megkönnyebbülten felsóhajtott. Egy apró kis csatát már megnyert Jeremynek.
Jeremy szinte nem is nézett szét maga körül, mikor végig rohant az úton. Többször kilépett az autók közé, hangos dudálást és káromkodást hallott, de mindezekre nem reagált. A fülében saját vérének őrült lüktetése visszhangzott.
Minél hamarabb be akarok érni az iskolába !
Az iskola udvar üresen fogadta, ahogy lihegve neki támaszkodott a kerítésnek. Hosszú percek óta futott. A jéghideg levegő égette a tüdejét és csupasz felső testét.
Eljött az idő...
Nem várta meg, hogy légszomja csillapodjon, újra neki iramodott és átvágott a néptelen udvaron, egyenesen be az épületbe. Megszédült amint benyitott és kellemes melegség csapódott az arcába. Egész testében vacogott, haján az izzadtság megfagyott, arca tűzvörös volt. Sehol nem látott egy lelket sem. Az ajtók mögül tanárok szavai hallatszottak. Mindenhol órák zajlottak. Jeremy tanácstalanul nézett körbe.
Most hogyan tovább ?! Mit tegyek ?
Mindenféle zavaros gondolatok kavarogtak az agyában, de hirtelen egyiket sem tartotta elég jónak. Lépéseket hallott, ezért gyorsan kinyitotta az éppen ott lévő biológia szertár ajtaját és elbújt. A léptek hangosabbá váltak és Jeremy az ajtón lévő kis ablakon keresztül látta, hogy Mrs. Jackins megy keresztül a folyosón. A szíve nagyot dobbant.
Mrs. Jackins...Az egyetlen, aki jó volt hozzám...
Úgy érezte beszélnie kell a tanárnővel. Csak pár szót, amiből remélhetőleg Mrs. Jackins számára is kitűnik, hogy mennyire hálás neki a feltétlen, önzetlen törődésért. Eszébe jutott a két fánk és amikor felajánlotta hogy neki adja az egyik kis repülőt...Forró könnyek gyűltek a szemébe, de erőszakosan végig törölt az arcán, majd halkan kopogott az ablak üvegén és lábujjhegyre állt, hogy a tanárnő láthassa őt.
Mrs. Jackins megállt a kopogtatásra és hátra fordult. Megdöbbenve realizálta, hogy Jeremy van a szertárban. Körbe nézett, majd vissza sétált és benyitott.
- Te jó ég Jeremy...Miért nincs rajtad ing ? - képedt el.
- Mert össze véreztem...- válaszolta a fiú némi habozás után.
Az ő vérével...
- Miért futottál el ? És hol voltál egyáltalán ? Ugye nem sérültél meg ? - halmozta el aggódó kérdésekkel a fiút Mrs.Jackins.
- Én...jól vagyok tanárnő...- felelt halkan Jeremy szapora bólogatás kíséretében.
- Igazság szerint szólnom kellene Mr. Hyettnek, mert dühös rád és beszélni akar veled, de nem szólok, nem akarlak elárulni. Mit keresel itt, így fél meztelen ? És egyáltalán mi volt az a verekedés Clarkkal ? - kérdezte Mrs. Jackins.
- Leszámoltam vele és nem bántam meg hogy így tettem...- válaszolta Jeremy és szíve újból megtelt gyűlölettel, amikor Clarkra gondolt.
- Ez nem volt egy helyes döntés Jeremy. Az igazgató ki akart rúgni és egy speciális iskolába áthelyezni. Szerencsére meggyőztem hogy maradhass, persze ha szeretnél !
Soha ! Nem fogok itt maradni !
- Én nem akarok és nem is fogok többet ide járni ! - vágott a tanárnő szavába Jeremy és olyan határozott volt a hangja, hogy Mrs. Jackins is meglepődött, majd bizonytalanul bólintott.
- Rendben, akkor másik iskolába mész. De tudd, hogy kedvellek és szívemen viselem a sorsodat. Szeretném majd nyomon követni a jövődet és elkísérni téged Dr. White-hoz is. Akár a jövő héten, akár máskor...- Mrs. Jackins elmosolyodott és barátságosan Jeremy vállára tette a kezét.
Kedvel...Ezt még soha sem mondta nekem senki...Hálás vagyok...És köszönök mindent...
- Beszélek majd a szüleiddel. Minden rendben lesz...- ígérte Mrs. Jackins.
Tudom...Máris minden rendben van...
Jeremy szeme újra elhomályosult a könnyektől és hasonlót látott a fiatal tanárnő szemeiben is.
- Öltözz fel Jeremy és menj be órára ! - kérte a tanárnő és megköszörülte a torkát, hogy ne legyen fátyolos a hangja.
Jeremy bólintott.
Így lesz...Mert még valamit el kell ott intéznem...
A tanárnő kitárta Jeremy előtt az ajtót és megvárta míg a fiú a szekrényéhez sétál.
- Ugye nem lesz több verekedés ? - kérdezte, mire a Jeremy csak a fejét rázta. Mrs. Jackins pedig elindult az egyik emeleti osztály terem felé. Jeremy hallgatózott és amikor hallotta hogy fent csukódik az ajtó, a saját terme felé vette az irányt.
- Tehát a rezgés szám függ...- Mrs. Kieds a táblán lévő ábrákra nézett.
- Nos mitől függ ? - kérdezte a gyerekeket.
Clark jelentkezett.
- Clark ? - nézett a szőke fiúra a Mrs. Kieds.
- Az anyag minőségétől. - felelte Clark készségesen.
- Jó a válasz. Ügyes vagy Clark. Apropó, ugye jól vagy ? - kérdezte Mrs. Kieds a fiú kissé megviselt ábrázatát nézve.
- Jól vagyok köszönöm. - felelte Clark.
- Nem hiszem el, hogy ilyenek ebben az iskolában megtörténhetnek. Mr. Hyett minden nagyvárosi, neveletlen jött-mentet felvesz ide, aztán ez az eredménye. Ez a Jeremy egy pokolfajzat, nagyon remélem az igazgató kirúgja innen ! Na akkor folytassuk, hol is tartottunk...- ült le Mrs. Kieds az íróasztalhoz.
Ekkor nyílt az ajtó és benyitott Jeremy. Halkan köszönt, amint belépett. Minden szempár rá szegeződött. Páran felröhögtek, de legtöbben nem értettek semmit és a szokatlan látvány, hogy a fiún nincs ing, letaglózta őket. Suttogás vonult végig a padok közt.
- Mi a szar, mi bajod van ember ? Hol a ruhád ?- döbbent le Mike nagy szemeket meresztve.
- Csend legyen ! - szólt közbe a tanárnő szigorúan.
- Még ide merted tolni a pofádat Connels ? - húzta fel a szemöldökét Clark és kicsit fel emelkedett a padjából.
- Azt mondtam, csendet ! - kiáltott ismét Mrs. Kieds, mire mindenki elcsendesült.
Jeremy lassan megállt a tanári asztal előtt.
- Elkéstél ! És miért nem öltöztél fel ? Hogy mersz így órára jönni ? Nem volt elég mára a verekedés ? - csattant fel Mrs. Kieds felháborodva.
Mrs. Kieds...Sosem kedvelt engem...
Jeremy végig nézett az osztályon. Az arcok, szemek mintha egyetlen nagy kérdőjellé álltak volna össze. Mintha azt kérdezték volna, mit keres még itt ?! És erre egyedül csak ő tudta a választ.
Gyűlöllek benneteket !
- Na ebből elég ! Fogalmam sincs, mit képzelsz magadról, de itt nem fogsz így viselkedni ! Most szépen kimész és megkeresed Mr. Hyettet az igazgatói irodában. Úgyis beszélni akar veled a reggel történtekről és remélem hogy megkapod a figyelmeztetésed. Kifelé ! - mutatott Mrs. Kieds az ajtóra.
Jeremy némán bólintott és sarkon fordulva szó nélkül kisétált a teremből.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése