A lemenő nap fényei aznap már utoljára világították meg az erdő fáinak lombkoronáját. Jeremy a bronz színű avaron ült és rajzolt. Fekete krétával vadul húzgálta a vonalakat a gyűrött, fehér papírlapokra.
A kusza rajzok sok mindent ábrázoltak. Házat, kutyát, lányt, virágokat, mindazt ami eszébe jutott. Ami bántotta, vagy ami éppen érdekelte. A színek bántó egyvelegét csak még jobban kiemelte az fák zöldje, és az avar barnasága. A levegő kicsit lehűlt már, lévén hogy az ősz vége közelgett és mert este hét-nyolc óra lehetett. A csendbe néha beszűrődött a messzi főút autóinak zaja, de Jeremyt ez nem zavarta. Ledobta kréta foltos pólóját és rajzolt egy kerítést. Mögé egy házat és közben azon gondolkodott, talán élnek az erdőben farkasok. Bár ő még egyet sem látott, de a baljós nagy csendben eszébe jutott hogy feltűnhet egy, vagy bármilyen más vadállat.
És ha jön, akkor esélye sem lesz a menekülésre. Széttépi. De fura mód nem teljesen félelemmel töltötte el, hanem azzal a gondolattal, hogy akkor örökre vége lesz a szenvedéseinek a földi pokolban. Látta maga előtt a farkas sárgán villanó szemeit és vicsorgó fogait és látta elsuhanni az árnyékát a fák között. Könnyű dolga lenne vele, hiszen a földön ül, egyszerű feladat lenne letepernie.
Olyan mintha láthatatlan szemek figyelnének minden egyes percben...
Remegő kézzel rajzolta a különféle ábrákat, kört és vonalakat és várt valamire. A zöld bokrok között megrezzentek a levelek. Jeremy felkapta a fejét és érezte hogy valami egyre közelebb ér hozzá. Elhomályosult szemekkel állt fel és óvatosan egy kisebb fa törzséhez ment. Valami mozgott a bokorban és mintha az avar is ropogott volna a közelben. Valaki vagy valami figyeli őt. Vadállat ? És érte jön ?A levegő szinte perzselt a tüdejében és pánikkal kevert félelem kúszott az ereiben a vérével vegyülve. Erőtlenül térdelt le és szíve hangos dobbanásaitól alig hallotta már ahogy valaki a háta mögé lépett.
Nem szabad ellenkeznem !De még nem készültem fel erre, akkor sem ha ez a sorsom. Most még nem...
- Jeremy ! Hogy kerülsz te ide, ilyenkor ? - kérdezte a férfi és kezét a fiú vállára tette. Jeremy rettentően megijedt.- Ne bántson ! - tört ki belőle a kiáltás és teste akaratlanul is össze húzódott. A félelem elvette az erejét és reszketett. - De hát én vagyok az Frank. Frank Calloway. Itt lakom a közelben, ismerjük egymást ! Mi a baj ? Mit csinálsz te itt, fiam ? - kérdezte a szakállas, középkorú férfi. Aki mindennap erre járt a kutyáját sétáltatni. Jeremy sokszor látta és a szülei is jószomszédi viszonyban voltak vele. Frank mindig sárga viharkabátot viselt és kedvesen mosolygott. Barna ír szetter kutyája pedig hűségesen folyton ott volt körülötte. - Semmi baj, csak megijedtem...- állt fel bizonytalan lábakkal a fiú. Frank furcsán nézett végig rajta. Majd szemei az földön heverő rajzokra és Jeremy levetett pólójára pillantottak. Zavart kifejezés ült az arcára.- Biztos hogy jól vagy Jeremy ? Nem fázol ? Olyan hideg az idő már ilyentájt. - motyogta a fejét csóválva. Jeremy biztosra vette, hogy tökéletesen őrültnek tartja.Nemet intett, majd megszólalt.
Szerintem teljesen őrültnek hisz...Ki tudja, talán tényleg az vagyok...
- Jól vagyok uram...Csak kijöttem rajzolni kicsit. - mondta hogy megmagyarázza a háta mögött látható papírokat.- A szüleid elengedtek egyáltalán ? - kérdezte csodálkozva Frank. Jeremy bólintott, mire Frank a fejét csóválta. Valamit talán mondani akart, de ekkor a kutyája hangos ugatással megérkezett a fák lombjai közül. Jeremyt elfogta a félsz. Önkéntelenül is hátra lépett pár lépést. Pedig ismerte a kutyát, párszor már meg is simogatta. Az állat ugatott még egyet és hagyta, hogy gazdája rácsatolja a pórázt.
- Hát én megyek akkor. Nem jössz ? - nézett rá még Frank.- Nem...- rázta meg a fejét Jeremy és ez ha nem túlzottan, de valamilyen szinten meggyőzte a férfit. - Rendben. - vont vállat és elindultak a kutyával együtt a fák sűrűjébe.
Jeremy még mindig remegett a félelemtől, a haja izzadtan hullott a szemébe és kezdett fázni. Lehajolt a rajzaihoz és össze pakolta őket, majd felvette a pólóját is. Nem akart haza menni, de most már nem akart itt maradni sem.
Talán tényleg léteznek azok a vérszomjas farkasok...
A papírokat kezébe fogva kifelé lépdelt az erdőből, bár az első percekben maga sem tudta hova tart, merre veszi az irányt. Csak ment, amerre látott.
A kusza rajzok sok mindent ábrázoltak. Házat, kutyát, lányt, virágokat, mindazt ami eszébe jutott. Ami bántotta, vagy ami éppen érdekelte. A színek bántó egyvelegét csak még jobban kiemelte az fák zöldje, és az avar barnasága. A levegő kicsit lehűlt már, lévén hogy az ősz vége közelgett és mert este hét-nyolc óra lehetett. A csendbe néha beszűrődött a messzi főút autóinak zaja, de Jeremyt ez nem zavarta. Ledobta kréta foltos pólóját és rajzolt egy kerítést. Mögé egy házat és közben azon gondolkodott, talán élnek az erdőben farkasok. Bár ő még egyet sem látott, de a baljós nagy csendben eszébe jutott hogy feltűnhet egy, vagy bármilyen más vadállat.
És ha jön, akkor esélye sem lesz a menekülésre. Széttépi. De fura mód nem teljesen félelemmel töltötte el, hanem azzal a gondolattal, hogy akkor örökre vége lesz a szenvedéseinek a földi pokolban. Látta maga előtt a farkas sárgán villanó szemeit és vicsorgó fogait és látta elsuhanni az árnyékát a fák között. Könnyű dolga lenne vele, hiszen a földön ül, egyszerű feladat lenne letepernie.
Olyan mintha láthatatlan szemek figyelnének minden egyes percben...
Remegő kézzel rajzolta a különféle ábrákat, kört és vonalakat és várt valamire. A zöld bokrok között megrezzentek a levelek. Jeremy felkapta a fejét és érezte hogy valami egyre közelebb ér hozzá. Elhomályosult szemekkel állt fel és óvatosan egy kisebb fa törzséhez ment. Valami mozgott a bokorban és mintha az avar is ropogott volna a közelben. Valaki vagy valami figyeli őt. Vadállat ? És érte jön ?A levegő szinte perzselt a tüdejében és pánikkal kevert félelem kúszott az ereiben a vérével vegyülve. Erőtlenül térdelt le és szíve hangos dobbanásaitól alig hallotta már ahogy valaki a háta mögé lépett.
Nem szabad ellenkeznem !De még nem készültem fel erre, akkor sem ha ez a sorsom. Most még nem...
- Jeremy ! Hogy kerülsz te ide, ilyenkor ? - kérdezte a férfi és kezét a fiú vállára tette. Jeremy rettentően megijedt.- Ne bántson ! - tört ki belőle a kiáltás és teste akaratlanul is össze húzódott. A félelem elvette az erejét és reszketett. - De hát én vagyok az Frank. Frank Calloway. Itt lakom a közelben, ismerjük egymást ! Mi a baj ? Mit csinálsz te itt, fiam ? - kérdezte a szakállas, középkorú férfi. Aki mindennap erre járt a kutyáját sétáltatni. Jeremy sokszor látta és a szülei is jószomszédi viszonyban voltak vele. Frank mindig sárga viharkabátot viselt és kedvesen mosolygott. Barna ír szetter kutyája pedig hűségesen folyton ott volt körülötte. - Semmi baj, csak megijedtem...- állt fel bizonytalan lábakkal a fiú. Frank furcsán nézett végig rajta. Majd szemei az földön heverő rajzokra és Jeremy levetett pólójára pillantottak. Zavart kifejezés ült az arcára.- Biztos hogy jól vagy Jeremy ? Nem fázol ? Olyan hideg az idő már ilyentájt. - motyogta a fejét csóválva. Jeremy biztosra vette, hogy tökéletesen őrültnek tartja.Nemet intett, majd megszólalt.
Szerintem teljesen őrültnek hisz...Ki tudja, talán tényleg az vagyok...
- Jól vagyok uram...Csak kijöttem rajzolni kicsit. - mondta hogy megmagyarázza a háta mögött látható papírokat.- A szüleid elengedtek egyáltalán ? - kérdezte csodálkozva Frank. Jeremy bólintott, mire Frank a fejét csóválta. Valamit talán mondani akart, de ekkor a kutyája hangos ugatással megérkezett a fák lombjai közül. Jeremyt elfogta a félsz. Önkéntelenül is hátra lépett pár lépést. Pedig ismerte a kutyát, párszor már meg is simogatta. Az állat ugatott még egyet és hagyta, hogy gazdája rácsatolja a pórázt.
- Hát én megyek akkor. Nem jössz ? - nézett rá még Frank.- Nem...- rázta meg a fejét Jeremy és ez ha nem túlzottan, de valamilyen szinten meggyőzte a férfit. - Rendben. - vont vállat és elindultak a kutyával együtt a fák sűrűjébe. Jeremy még mindig remegett a félelemtől, a haja izzadtan hullott a szemébe és kezdett fázni. Lehajolt a rajzaihoz és össze pakolta őket, majd felvette a pólóját is. Nem akart haza menni, de most már nem akart itt maradni sem.
Talán tényleg léteznek azok a vérszomjas farkasok...
A papírokat kezébe fogva kifelé lépdelt az erdőből, bár az első percekben maga sem tudta hova tart, merre veszi az irányt. Csak ment, amerre látott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése