Pofon

Késő éjszaka ébredt fel. A tűz mellett feküdt, a lángok fáradt narancs színt árasztva csináltak fényt a koromsötét erdőben. A tűz közelében ült a férfi is, mereven bámulta a száraz ágak ropogását. Jeremy nem mert megmozdulni, pedig hátát kényelmetlenül nyomta a hideg talaj. A férfi észre vette hogy fel kelt.-Ülj csak fel ! - szólalt meg kedélyesnek tűnő hangon. Jeremy alig hallhatóan megmoccant és a tűzhöz húzódott. A melegség az arcába csapott.- Mennyi az idő ? - kérdezte rekedt hangon.
Az idegen koszos zsebórájára pillantott.
- Hajnali fél kettő van...- felelte.
Jeremy gyomra össze ugrott és fázni kezdett, pedig meleg volt a tűznél. Már hajnali fél kettő...
És milyen régen elmentem otthonról. Talán apa és anya mostanra észrevették, hogy nem vagyok a szobámban és aggódnak. Vagy átkoznak és dühösek rám...
- Ugye tudod, hogy nem bántottalak és nem nyúltam hozzád komolyabban. Az nem ilyen, ha én valakivel rossz vagyok... - mondta hirtelen a férfi.
Jeremy össze szorította a szemeit. Csak emlékfoszlányok voltak előtte. És hangok. A férfi egyre hangosabb zihálásának a hangjai, ahogy kezeit végig húzza a fiún. De Jeremy nem látott semmit, teljesen sötét volt körülötte. És jéghideg a levegő. A férfi keze pedig nyirkos, ahogy hozzá ért. A lihegések hangosabbakká váltak, aztán egyszer csak megszűntek, ahogy az érintések is. És Jeremy levegőt venni sem mert, össze húzta magát a földön és várt, riadt szívverését hallgatva.
- Tudod, mással jobban elbánok, de te annyira furcsa vagy...Össze zavarsz és tudom hogy félsz, de emellett minden porcikádból lázadás árad...Nem bírtam megtenni... - tette még hozzá az idegen.
- Én lázadó ? - csodálkozott el Jeremy és még közelebb ült a tűzhöz, ami lassan átmelegítette kihűlt kezeit.
- Igen te...De hogy is hívnak ? Még a nevedet sem tudom...- nézett rá az idegen.
- Számít a nevem ? - kérdezett vissza halkan Jeremy.
- Talán. Szeretném tudni. - vont vállat a férfi.
- Jeremy Austin Connels. - nyögte ki a fiú.
-Jeremy...szép neved van...Én Harry Clementine vagyok, bár igaz, a nevek jelen esetben nem számítanak, hiszen valószínűleg soha többet nem látjuk egymást. - elmélkedett Harry.
Jeremy nem mondott erre semmit. Csak elgondolkodott. Ott volt a férfi kezei között, kiszolgáltatottan, Harry azt csinálhatott volna vele amit akar, mégsem történt semmi. Csak pár felkavaró érintés, amitől összeszűkült Jeremy torka és az émelygés fojtogatta, de nem okozott neki fájdalmat és életben hagyta. Bár ennek nem tudott felhőtlenül örülni, nem tekintette ajándéknak. Egyszerűen csak szerencséje volt.
Harry felállt és egy kisebb fadarabot dobott a tűzbe.
- Mennem kell. Nem akarom, hogy a zsaruk rám találjanak. Szerintem menj szépen te is haza és tartsd a szád ! - mondta.
Jeremy kábultan bólogatott.
- De tényleg egy szót sem arról hogy találkoztunk, különben csúnyán megjárhatod. Nem viccelek, tudom, hogy hol laksz, gyönyörű kisfiú...- Harry zsebéből egy kés pengéje villant elő.
- Nem mondok senkinek semmit. - bámult a kés felé Jeremy üveges tekintettel.
Mert senkit sem érdekel mi történt velem...
- Rendben. Bízom benned Jeremy. Tudom hogy nem csinálsz őrültséget ! - helyeselt a férfi és gyorsan elindult a sötét lombok között. Ahogy távolodott és az avar egyre halkabban ropogott a talpa alatt, a fiún úgy futott végig a megkönnyebbült borzongás. Akármi is történhetett volna, az erdő csendes éjjel. Egy lélek sem tudta volna meg, senki sem segíthetett volna. Elnézte a tűz pattogását és megvárta míg a lángok kialszanak, majd ő is elindult haza felé. Végig úgy érezte, Harry figyeli a fák közül, a tekintete szinte a hátába fúródott. Remélte hogy otthon mégsem aggódnak annyira érte, mégis gyorsan szedte a lábait. A ház már az éjszaka sötétjébe burkolódzott, ezért nem akart zajt csapni, a létrán mászott fel a szobájába és beugrott a nyitva hagyott ablakon. Felkattintotta a kislámpáját és döbbenten realizálta, hogy apja ül az ágyon. Arca sápadt, a szemei alatt karikák, komoly kifejezése nem sok jót jósolt.
Apa ?!
- Hol voltál ? - kérdezte szárazon. Jeremyt meglepte a váratlan fordulat, a meglepetéstől többszörösére gyorsult a szívverése. Apja nagyon ritkán lépett be a szobájába és talán még Dallasban sem ült le az ágya szélére.
Lesütötte a szemét és nem mondott semmit.
- Válaszolj, hol voltál ! Anyád halálra aggódta magát miattad, alig bírt elaludni. Nyugtatót kellett bevennie. Már azon gondolkodtam, hogy hívom a rendőrséget és kerestetni foglak. - dühöngött Mr. Connels.
Jeremy szívét a keserűség mellett a boldogság is elöntötte.
Féltettek, gondoltak rám, aggódtak miattam ! - Mi mindent megteszünk érted, te meg az erdőben csavarogsz, mint valami elmebeteg. Nem számít neked a szüleid aggodalma ugye ? - Mr. Connels vádlóan nézett Jeremyre.
- Ez nem igaz ! - vágott közbe dacos hangon a fiú.
- Te nem szeretsz minket, nem törődsz azzal mit élünk át, amikor azt látjuk hogy nem normálisan viselkedsz...- csóválta a fejét az apja.
- Tévedsz apa ! Nagyon szeretlek titeket ! Lehet hogy csavargok és érthetetlenül viselkedem, de ezzel csak a bánatomon enyhítek, amit amiatt érzek hogy mindig veszekedtek és nem törődtök azzal hogy ez nekem mennyire fáj !
Jeremy szemében dühös könnyek csillantak meg és kezei ökölbe szorultak.
Apja arca elsötétült.
- Mit mondtál ? Mi nem törődünk veled ? Még te vagy felháborodva ? - és keze ütésre lendült. Nagy pofon csattant, aminek erejétől Jeremy a szekrényajtónak csapódott. Érezte hogy arcát elöntötte a meleg vér, ami az orrából eredt.
- Vigyázz magadra Jeremy ! Ne okozz több fájdalmat nekünk, ha még egy ilyen éjszakai csavargáson érlek azt nagyon megbánod ! Érted ? Nagyon ! - Mr. Connels szeme szikrákat szórt. Jeremy szomorúan nézett apja után, aki dühösen vágtatott ki a szobájából és léptei már a fa lépcsőkön kopogtak.
A fiú vére nagy cseppekben, hevesen folyt végig az arcán, a szájába, le a nyakán. A lámpa fényénél megtörölgette az orrát és véres zsebkendőjét nézve az ajkát harapdálta. Apja ütése fájt, de már megszokta. Sajnos gyakran eljárt a férfi keze, néha teljesen igazságtalanul és Jeremy egész gyermekkorát pofonok kísérték végig.
Tudom hogy apa kétségbe esett pofonja az aggodalom miatt volt és anya is féltett. Nem akartam bánatot okozni senkinek sem. Csak menekültem az elől ami itthon van.
Az ablak elé ülve felé áramlott az éjszakai, hűvös levegő. Hűsítette pofontól égő arcát. Megérezte az erdő friss illatát és ez akaratlanul is felidézte benne a nemrég történt eseményeket.