Őrült ?!

Fájdalmát nem tudta hogy magába fojtani. Rajzolt és a szeme könnyes lett, miközben a papírra vetett vonalakból kialakult, mi bántja őt. Néha a társaira nézett, amilyen hirtelen jött a gúnyos kacagásuk, úgy el is unták hamar és mindenki vissza tért a padjához, a rajza felé. Mintha mi sem történt volna. De Jeremy agyába bele égett a nemrég átélt élmény.
Ti nem tudhatjátok...
Látta maga előtt ahogy az egész osztály vele szemben állva csúfolja és gúnyolja őt, minden egyes szavuk és a nevetésük pengeként hasított végig a fiún. És ott volt Clark is, aki elégedetten locsolta rá a festékes vizet, két barátjával együtt. Nem sokkal később vissza jött a rajz tanár és az óra folytatódott. De Jeremy nem tudott figyelni és egész napját ez jellemezte. Festék foltos egyenruháját sok tanár firtatta, némelyik meg is szídta hogy nem tud rá vigyázni. A tanórák végeztével Jeremy úgy határozott, hogy egyenesen az erdőbe megy, de csak a parkig jutott el. Többre nem volt ereje. A park nem volt olyan mint az erdő, nem adott akkora biztonságot, nem lehetett elbújni a végtelen bokrok és rengeteg között, de a délutáni szélben lágyan mozduló fák valahogy megnyugtatták Jeremy háborgó lelkét. Elővette az órai rajzait és nézegette őket. Felidézte magában ismét a történetet, a hangok és képek már távolibbnak tűntek, de még mindig élénken játszódtak előtte. Aztán már csak azt vette észre, hogy ismét rajzolni kezdett. És néha teljesen megfeledkezett a gondjairól, úgy érezte hogy a dolgok megszűnnek, ha papírra festi őket. Talán egy-két órát volt ott és valamivel tisztább gondolatokkal indult haza felé. Éppen kifordult a parkból, mikor valaki utána kiáltott.
- Jeremy ! Hé, Jeremy várj !
Ne...
Mrs. Jackins volt az. Jeremyt kiverte a veríték, egyáltalán nem volt kedve a tanárnővel csevegni, sejtette hogy úgyis kérdőre fogja vonni a mai viselkedéséről. De nem tehetett mást, megállt és megvárta míg a nő beéri. Jeremy szíve idegesen vert és a menekülés kényszere volt a testében.
- Jeremy, haza felé mész ? - kérdezte Mrs. Jackins és látszott rajta hogy nem érti hol volt eddig a fiú, mikor a tanításnak már régen vége volt. A nő kezében papírzacskók voltak, ételekkel megrakodva, bizonyára vacsorához készülődött.
- Igen. - felelte kurtán Jeremy.
- Beszélnünk kell, ugye tudod ? A mai órán sem figyeltél egyáltalán és rajzoltál, mint mindig. A többi tanár is panaszkodik rád. Mi baj van Jeremy ? - érdeklődött Mrs. Jackins, de a fiú nem válaszolt, vállat vont és néma maradt.
- Van valami problémád esetleg otthon ? Vagy az iskolában ? - kérdezgette Mrs. Jackins, de Jeremy erre is csak konok hallgatással felelt és érezte a könnyeket a szemében.
- Kérlek válaszolj ! Ha nem működsz együtt, kénytelen leszek beszélni a szüleiddel. Ezt akarod ? Vagy mindenféle vizsgálatokat ? Speciális iskolát ? - gurult méregbe a tanárnő egy pillanatra, amit aztán rögtön meg is bánt és igyekezett kedvesen elmosolyodni hogy bátorítsa Jeremyt a beszélgetésre.

- Nem vagyok őrült ! - szólalt meg Jeremy nem kevés lázadással a hangjában.
Tudom, hogy annak tart...Mert mindenki annak tart...
Mrs. Jackins-t meglepte a hangnem, szelíden megrázta a fejét.
- Nem mondtam, hogy őrült vagy. De nyilvánvalóan problémáid támadtak. És beszélned kell a bajaidról, ha azt akarod hogy segítsünk. Értsd meg, ez a te érdeked is.
- Nekem nem kell segítség ! - fordult el Jeremy és letörölt egy könnyet az arcáról. Akárhogy is akarta vissza fogni magát, kezdett megtörni és ezt szerette volna a legkevésbé. Hogy minden tükröződjön az arcán. És hogy könnycseppjei elárulják.
- Jeremy, te sírsz ? - hökkent meg Mrs. Jackins részvéttel a hangjában és a fiú vállára tette a kezét, de Jeremy elhúzódott az érintés elől.
Nem szabad sírnom...
- Nem. Nem sírok. - felelte dacosan.
- Én nem csak szimplán a tanárod akarok lenni, hanem a segítőd is...Ha bármi baj van, bármiben segíthetek, tudod hol találsz...Csak szólj ! - sóhajtott Mrs. Jackins gondterhelten és mereven bámult Jeremy arcába, hátha a fiú végre megszólal és megtörik a jég. De Jeremy csak lehajtotta a fejét.
- Semmi bajom. - közölte és Mrs. Jackins belátta, abban a percben nem tehet többet.
- Hát jó ! - biccentett.
- Haza kell mennem. - mondta Jeremy halkan és lépett párat előre.
- Rendben, menj csak ! De figyelni foglak és ha továbbra is gond lesz veled a tanórákon, mindenképpen beszélek a szüleiddel ! - szólt utána a tanárnő és elindult a másik irányba. Jeremy hátra sem nézett, csak lépdelt a szürke aszfaltozott járdán.
Csak el innen, hogy ne lásson semmit rajtam...
Zaklatott volt, arcára rászáradtak a könnyek. Fejében ott visszhangzottak Mrs. Jackins szavai, amik számára fenyegetésnek tűntek. Szólni akar a szüleinek és speciális iskolába akarja küldeni ?! Ez rémisztő volt...Jeremy nem értette, miért éppen vele foglalkozik a tanárnője, de nagyon terhes volt számára ez az egész kéretlen törődés és kérdezősködés. A gondolatok vadul cikáztak az agyában egészen addig, amíg haza nem ért. Amint feltűnt a házuk, máris más dolgok jutottak eszébe. Vajon mire fog haza érni ma délután ? Ismét gyűlölni fogják egymást a szülei és hangosan ordítoznak ?! Félelem ébredt a gyomrában ahogy végig gyalogolt az őszi avarral borított kerten, majd óvatosan lenyomta a bejárati ajtó kilincsét és benyitott a hűvös előszobába.