Esőcseppek

Jeremy a folyosó végébe szaladt és egy ablakmélyedésben húzta meg magát.
Nem akarok itt lenni !
Ahogy kibámult az ablakon, látta hogy milyen nagyon rossz idő van. Az iskola udvarán nagy tócsák csillogtak, az eső pedig még mindig esett. A fiú az ablaküveghez nyomta forró homlokát és szomorúan nézte a komor kinti időjárást. Nagyon szeretett volna az erdőbe menni iskola után, de az eső és a sár miatt ez lehetetlen volt. Lépteket hallott a háta mögött, de nem fordult meg.
- Jó reggelt Jeremy ! - hallotta meg Mrs. Jackins hangját és a tanárnő a fiú vállára tette a kezét. Jeremy össze rezzent és hátra fordult.
- Jó reggelt. - köszönt halkan.
Mrs. Jackins nézett rá kérdőn és Jeremy talán nem tudta jól elrejteni az érzelmeit. Az előbb történt incidens miatt még mindig zaklatott volt.
- Hogy vagy ? - érdeklődött kedvesen Mrs. Jackins.
Hogy kellene lennem ?!
- Sehogy. - bámulta tovább az ablakot Jeremy.
- Sehogy ? - lepődött meg Mrs. Jackins és a mosoly eltűnt az arcáról. Jeremy gondterhelten felsóhajtott, de nem fűzött hozzá semmit a megjegyzéséhez.
- Hiányzik a régi iskolád Dallasban ? - kíváncsiskodott együttérzően a tanárnő.
Dehogy !
Jeremynek egyáltalán nem hiányzott a dallasi állami középiskolája ahol eddig tanult. Ott is szembesült a kiközösítéssel és az előítéletekkel. A Hazellel történő beszélgetéseket leszámítva, ott sem történt vele sok jó és a lány elköltözésével minden értelmét vesztette.
- Nem. - mondta mereven és dacosan.
- Mi a baj Jeremy ? - kérdezte a tanárnő, de Jeremy erre sem felelt. Túl sok keserűség gyűlt össze benne most is, úgy érezte senki, még a fiatal tanárnő sem értené meg akárhogy magyarázná. Ezért inkább nem is szólalt meg. És ezzel túl ment Mrs. Jackins tűrőképességén is.
- Nem felelsz ? Hát jó, akkor én beszélek. Tegnap Mr. Hyett felhívott telefonon és mondott pár dolgot a legutóbbi beszélgetésetekről. Aztán reggel ide adott nekem egy papírt, amire te magad írtad fel a szót hogy származás. Meg tudod magyarázni ? - Mrs. Jackins karba tett kézzel várt a válaszra. Jeremy elsápadt, bár belül számított erre a kérdésre.
Túl szép lett volna, ha Mr. Hyett figyelmét nem kelti fel amit a papírra írtam. Persze rögtön informálta is erről Mrs. Jackins-t.
- Baj van a szüleiddel ? - találgatózott Mrs. Jackins.
Jeremyt a sírás fojtogatta.
Baj...Csak az van velük...
- Nincs. - mondta végül.
- Akkor miért írtad ezt a szót a papírra ? Valaki talán bántott ?
A tanárnő minden egyes szava egy - egy fájó seb volt a fiú lelkében. Vett egy nagy levegőt hogy vissza szorítsa kitörő könnyeit.
Tagadj mindent !
- Nem. Senki sem bántott. - felelte rekedt hangon és látszott rajta, hogy nagyon terhére van a kérdezősködés.
- Senki sem bántott. - ismételte meg hogy nyomatékosítsa a szavait.
Mrs. Jackins kétkedve nézett rá.
- Szerintem ma órák után le kellene ülnünk beszélgetni Jeremy. - ajánlotta.
A fiú megrémült.
- Nem érek rá ! - vágta rá villámgyorsan, de arra nem készült fel hogy a tanárnő ennél is rémesebb felvetést tár elé.
- Sejtettem. Akkor a szüleiddel szeretnék beszélni és időpontot egyeztetni személyes találkozóra. Mondd csak, mi is a telefonszámotok ? - vett elő Mrs. Jackins egy kis noteszt a táskájából. Jeremy arcára döbbenet költözött és homloka verítékes lett. Fejében csapongtak a gondolatok, csak ezt ne, mindennek vége ha beszél velük !
Nem teheti, ez lehetetlen !
- Nos, mi a telefonszámotok ? - kérdezte ismét Mrs. Jackins.
Jeremy torka össze szorult, nem adhatja meg az otthoni számukat ! Azt nem !
- Előbb beszélnem kell velük, dolgoznak mindketten nem tudom mikor van idejük. - dadogta zavartan és  hihetetlennek érezte ezt a kifogását, de Mrs. Jackins, a fiú legnagyobb meglepetésére bólintott.
- Rendben. Hát akkor holnapra kérlek beszélj velük, nem szeretnék rájuk törni. Majd jelentkezem ! - mondta és  éppen ekkor szólalt meg a tanórát jelző csengő.
- Menj az osztályodba Jeremy ! - tette hozzá még Mrs. Jackins és elindult a tanári szoba felé.
Jeremy nem tudta most mit tegyen. Nem szólhat a szüleinek, ha kiderülne, hogy az iskolában is bajok vannak vele, abból nagyon nagy veszekedések lennének. De ha hazudik a tanárnőnek, annak is beláthatatlan következményei lesznek, hiszen előbb-utóbb úgyis minden kiderül. Tanácstalan volt és semmi ésszerű nem jutott az eszébe.

Egész nap nem tudott figyelni semmire. Fojtogatta a döntésének súlya, alig várta hogy vége legyen a tanításnak és haza mehessen. Mikor végre haza ért csodálkozva látta, hogy senki sincs a házban. A ház üresen kongott, csendes félhomály lengte be a szobákat. Jeremy végig járta a földszintet és alig hitte el hogy tényleg ő ért haza elsőnek. Ilyen ritkán szokott megesni, általában az anyja már otthon van, mire haza ér az iskolából.
Ez fura...
Elrakta táskáját és leült a konyhában. A délutáni sápadt fény be - be villant az ablakon, bár kicsit még szemerkélt az eső, de előbukkant a nap is a felhők közül, igaz meleget nem adott, de a sugarai szolgáltak némi világossággal.
Jeremy igyekezett kiélvezni a nyugtató csendet. Fejét a konyha asztalra hajtotta és hallgatta a szélben hajlongó fák suttogását az erdő felől. Barna szemei lecsukódtak a fáradtságtól és már - már elaludt, mikor csapódott a bejárati ajtó. Felkapta a fejét és körbepillantott a konyhában. Hallotta a nappali felől a neszezéseket, így felállt a székről és kinézett. Anyja érkezett haza.
- Szia anya. - köszöntötte anyját Jeremy félénken. Sosem tudta, anyja milyen hangulatban érkezett haza. Most sem volt túl jó Mrs. Connels kedve, mert nem is köszönt vissza, csak biccentett.
- Jeremy, már itthon is vagy ? - és felakasztotta a kabátját a fogasra.
- Igen.  - mondta a fiú. Mrs. Connels nem kérdezett többet, amint lerakta a táskáját és kibújt a cipőjéből, rögtön a munkájába kezdett. Jeremy tudta, hogy most kell elmondani a tényt, miszerint tanárnője beszélni akar vele és az apjával. De a lábai mintha ólomból lettek volna, nehezen engedelmeskedtek és félelemmel töltötte el az egész. Halkan belépkedett a nappaliba, ahol anyja az asztalon körmölt valamit. Megállt nem messze a nőtől és dobogó szívvel igyekezett össze gyűjteni a bátorságát hogy beszéljen. Mrs. Connels észrevette hogy fia figyeli.
- Mit akarsz ? - nézett fel türelmetlenül.
Jeremy pedig belekezdett, bár hangja jól hallhatóan reszketett.
El kell mondanom neki !
- Az egyik tanárnő, Mrs. Jackins beszélni szeretne veled és apával. - mondta gyorsan és megkönnyebbült, hogy végre túl van az egészen, bár a következményeket még nem ismerte.
Mrs. Connels értetlenül pislogott.
- És minek akar velünk beszélni ?
- Nem...nem tudom...- rázta meg a fejét bizonytalanul Jeremy.
- Nem tudod ? Ne viccelj ! Valami rosszat csináltál ? - kérdezte az anyja.
- Nem. - tiltakozott Jeremy.
- Akkor meg mégis mit akar ? - csattant fel ingerülten az anyja.
Jeremy elvörösödött és alig jött ki hang a torkán. A szíve őrült iramban lüktetett, majd ki szakadt a mellkasából. A szája cserepes lett és kicsit szédült is.
- Szerinte valami baj van velem...- nyögte ki végül.
Anyja szemei tágra nyíltak és egy percig értelmezte a hallottakat, aztán felháborodottan kikelt magából.
- Ez ragyogó ! Nekem nincs időm holmi üldözési mániás tanárnőre ! Nyakamon az új munka ! Vagy azt akarod hogy innen is elbocsássanak ? - mérgelődött.
- Nem akarom, de ha nem működtök együtt vele, a tanárnő be vonja az igazgatót is. - védekezett Jeremy és minden ereje elhagyta.
- Miért nem tudsz normálisan viselkedni ?! Úgy mint a többi gyerek ! - anyja vádlóan nézett rá.
Szeretnék...
Jeremy lesütötte a tekintetét.
- Sajnálom...- mondta alig hallhatóan.
- Sokra megyek vele. És mégis, elárulod mi bajod van ? - dünnyögött Mrs. Connels ölébe ejtett kezekkel.
Jeremy egyik lábáról a másikra állt és nem tudta elmesélje e, mi történt az igazgatóval és a reggeli beszélgetést Mrs. Jackins-el. Végül úgy döntött röviden elmondja anyjának. Lassan össze szedte magát és halkan beszélni kezdett.